Szélsőjobboldali terrorcselekmények előkészítésének vádjával letartóztattak két fiatalt Nagy-Britanniában

brit tuntetes

Szélsőjobboldali indíttatású terrorcselekmények előkészítésének vádjával tartóztattak le két fiatalt Nagy-Britanniában – közölte pénteken a brit rendőrség, hozzátéve, hogy az ügy nem kapcsolódik a július 29-i southporti késelést követő zavargásokhoz és rasszista támadásokhoz.

A londoni rendőrség terrorizmusellenes egységének parancsnoka, Dominic Murphy „rendkívül súlyosnak” nevezte a 18 éves Rex Clark és a 19 éves Sofija Vinogradova elleni vádakat, de azt mondta, hogy megítélésük szerint „már nem áll fenn komolyabb fenyegetettség”.

Mindkét fiatalt terroristacselekmények előkészítésével vádolják, a nőt emellett azzal is, hogy olyan információkat gyűjtött, amelyek „hasznosak lehetnek terrorcselekményt előkészítő személy számára”. A lányt már augusztus 4-én őrizetbe vették lőfegyver birtoklása miatt, de óvadék ellenében elengedték, végül augusztus 10-én tartóztatták le mindkettőjüket.

A tervezett terrortámadásokról a rendőrség egyelőre semmiféle információt nem osztott meg a nyilvánosságról.

A két fiatal pénteken jelenik meg a letartóztatásuk meghosszabbításáról döntő bíró előtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?