Tulipán Etre

Tulipán Etre a nevem. Lehettem volna Rózsa Béla is ezzel az erővel, talán másként cikiztek volna az iskolában. De nem lettem. ĺgy mindig egyedül ültem a padban, nem baj, legalább nem lökdösték a lábam, mikor forrasztottam a politechnikán. Mondta is az oktató, ilyen forrasztásokat már régen látott, meg hogy tehetségem van, indít valami versenyen. Mikor idővel kissé megjött az eszem, és már magamtól lényegi különbséget tudtam tenni a fa- és a lemezcsavar között, megkérdeztem anyámat, hogy miért Etre. Azt mondta, nem emlékszik, az apám találta ki. Apám meg meghalt, mielőtt rákérdezhettem volna, nyakára esett a kútgyűrű a legutolsó disznótoron.

Sokat gondolok arra, hogy az ember neve egyben a sorsa is. És talán nekem ezért kell az iparcikkáruházban eladni a csavarokat, az ötven wattos égőket meg a többit, ami ezek között van, a mosógéptől a csillárig. Azért, mert Tulipán Etre. Végül is szeretem a munkámat, főleg akkor jön meg az étvágyam és munkakedvem, mikor beleszagolok a frissen kirakott műszerolajba, jól kitalálták, ha parfüm volna, mindig azt venném. Egyszer kentem kicsit a nyakamra, hogy érezzem akkor is, ha átmegyek kenyérért, de csak vakaróztam órákig, a nyakam meg varas lett. Kérdezték is másnap a raktárosok, hogy mi történt, azt mondtam, nyakkal ráestem a fotel karfájára, mikor megcsúsztam villanyszerelés közben, és lehorzsoltam a felhámot.

A katonaságnál nem hitték el a nevem, azt mondták, viccelek és hogy majd megtanulom a rendet. Nekik talán jobban tetszett volna a Kovács József. Ebből viszont annyi volt már a körletben, hogy számozták őket, így: Kovács Kettő József, de előfordult, hogy erre is hárman indultak el. Hiába, a sok fegyver meg egyenruha csak öszszezavarja az embert, még, ha Kovács József is. Én Tulipán Etre. Az Etre az anyám szerint ősmagyar név. Nekem inkább tiplimárka. Talán ha valami kevésbé iparcikkes nevet írtak volna rám, akkor lehetnék vasutas is, vagy irodista a téeszben, de nem. Barátnőm kettő volt eddig. Még van esélyem, mondom mindig magamban, nem jó, ha így negyvenet kicsit elhagyva elhagyja magát az ember. A legutóbbi lánnyal itt ismerkedtem meg a boltban. Éppen nyelet keresett a hólapátba, vagy ha nincs, akkor új hólapátot, mert a régit úgy eltette az apja, hogy soha nem került elő, pedig az egész fészert átkutatták a rokonok, zseblámpával. Később kiderült, hogy az öreg beépítette az ólba a tyúkoknak, hogy azon üljenek, ne a hideg földön, még beléjük fagy a tojás, és szedheti ki pörzsölővel. Az étteremben mesélte ezt a lány, mikor meghívtam vacsorára. Jót nevettünk rajta, és hívtuk a pincért, hogy ne csak álljon ott, hanem csináljon is valamit, nem szeretem az álldogáló embereket. A boltban, mikor megjönnek az új ipari tanulók, elmondom nekik, hogy itt nincs üresjárat, nem otthon vannak. Volt, mikor az egész csavarkészletet átszámoltattam velük kézzel, másnap azt mondták, éjszaka csavarokkal álmodtak. Inkább, mint fiatal bokákkal meg csupasz vállakkal, a csavar biztosabb, jobban tart, csak jól meg kell húzni, mondtam. Erre persze párhuzamot kezdtek vonni a lányok és csavarok között, ilyenek ezek, mindig csak a szaporodás. Ha nyári gyakorlaton vannak, és víkendes családok jönnek a boltba ismeretlen fiatal lányokkal, mindig ágyékszag van a vécében. Oda járnak a tanulók ábrándozni, persze nem ipari dolgokról. Pedig milyen jó dolog is az, hogy villáskulcs.

A lány milánóit evett, én halászlét, mivel nem bírom a tésztát. Egyszer gyerekkoromban annyit ettem mákos tésztából, hogy az orvos szerint ópiummérgezésem lett. Én meg csak feküdtem kék fejjel a rekamién és csillagokat láttam. Az orvost később felmentették a szolgálatból, miután kiderült, hogy valójában postás, aki szereti a kihívásokat és a kalandos dolgokat. Ekkor utáltam meg a tésztafélét, öszszeragad a nyelőcsövem, ha arra gondolok például, hogy spagetti. A lány eleinte megértő volt. Mindig is megértő nőre vágytam, akire rá lehet bízni a háztartást gyerekestül, mindig otthon, főzés mosás, esetleg telefon le a boltba, hogy vigyek haza tizenkettes tiplit, mert leszakadt a konyhaszekrény. Kell a biztos háttér. Aztán a lány elhagyott. Sokáig azt hittem, a nevem miatt. Mégsem lehet úgy embert, még ha nő is, elnevezni, hogy Tulipán Etréné született Galkovics Jolán. Eleinte azért nem aludtam hetekig, mert biztos az Etréné nem tetszett neki. Aztán meg azért, mert szerinte túl sokat mondtam álmomban, hogy vegyen inkább tízes csavart, az jobban tart. Most már mindegy, se feleség, se gyerekek, csak a műszerolaj finom, csúszós szaga.