Továbbra is érvényben marad a koronavírus-járványra vonatkozó rendkívüli helyzet

koronavírus minta

Az egészségügyi minisztérium közleménye szerint hiába javult a járványhelyzet, globális szinten még mindig intenzíven terjed a koronavírus, ezért egyelőre nem tartják indokoltnak a szükségállapot megszüntetését.

Továbbra is érvényben marad a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos rendkívüli helyzet, méghozzá a pandémia fennmaradása miatt – olvasható az egészségügyi tárca kommunikációs osztályának közleményében.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én globális világjárványnak nyilvánította a Covid-19-et, ezt a minősítést azóta sem vonták vissza.

A kormány második szintű közegészségügyi veszélyhelyzetet hirdetett 2020. március 12-én. Az elmúlt két évben folyamatos kilengések jellemezték a járványt, jelenleg éppen csökkenő tendenciát mutat a fertőzöttek és az elhunytak száma.

Április vége óta a legtöbb helyen már nem kötelező a maszkok viselése, mint ahogyan más korlátozásokat is eltöröltek, e hónap elejétől például a szlovák egészségügyi minisztérium megszüntette a kórházakban a gazdasági mobilizációs intézkedéseket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?