Törölnék Cuper kiegészítéseit

Pozsony. Az úgynevezett Cuper-féle kiegészítés törlését is követeli a volt demokrata párti, SDK-s, kereszténydemokrata és MKP-s képviselők közös indítványa. Ján Cuper ugyanis a koalíciós baloldal támogatásával júliusban elérte: a kormány „nemzeti érdekre” hivatkozva felülbírálhatja a megyék nemzetközi szerződéseit.

Pozsony. Az úgynevezett Cuper-féle kiegészítés törlését is követeli a volt demokrata párti, SDK-s, kereszténydemokrata és MKP-s képviselők közös indítványa. Ján Cuper ugyanis a koalíciós baloldal támogatásával júliusban elérte: a kormány „nemzeti érdekre” hivatkozva felülbírálhatja a megyék nemzetközi szerződéseit. Az egyházak a nemzeti parkok területén is kaphassák vissza az erdőgazdasági földalapba tartozó erdejiket – ellenzéki és jobboldali koalíciós képviselők egy csoportja (köztük Farkas Pál MKP-s honatya is) így módosítaná az egyházak kárpótlásáról szóló törvényt. Azt is követelik, hogy az adott területeken állami ráfordítással épített utakat és gazdasági építményeket is egyházi tulajdonba adják, ha azt az egyházak 2002 végéig írásban követelik. Ladislav Orosz (SDĽ) szerint éppen az ilyen állami vagyon miatt megengedhetetlen a visszaszolgáltatás, s az indítvány egyébként sem tér ki a kárpótlás állami költségvetési hatásaira. Pavel Delinga (HZDS) szerint egyértelművé kell tenni: az ilyen területeken az evangélikus egyház valamikori erdői is visszakérhetők. A világörökség részét képező Selmecbánya és környéke védelmét és fejlesztését követeli az SDĽ. Az indítványozók közt ott van Vladimír Maňka képviselő, Zólyom polgármestere is. (kor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?