Tönkreteszi a gabonaágazatunkat a kétes minőségű ukrán behozatal

gabona
Pozsony |

Az európai gazdák arra kérik az Európai Bizottságot, hogy lépjen fel az ukrán gabona behozatala ellen. Az ukrán gabonát eredetileg az élelmiszerhiánnyal küzdő, főként afrikai országoknak szánták, nagy mennyiségű, gyakran kétes minőségű ukrán gabona került azonban a szlovákiai tárolókba is, tisztességtelen konkurenciát teremtve az itteni gazdáknak.

Az Európai Unió a háború által sújtott Ukrajnán, valamint az élelmiszerimportra rászoruló afrikai és közel-keleti országokon próbált meg segíteni azzal, hogy feloldotta az Ukrajnából származó árukra kivetett vámokat.

„Az eredeti elképzelések szerint az ukrán gabona a mi területünkön keresztül áramlott volna tovább a súlyos élelmiszerhiánnyal küzdő országokba. Nagy mennyiségű, gyakran kétes minőségű ukrán gabona és repcemag került azonban a mi piacunkra is, ami az árak zuhanásához vezetett”

– mondta el Jana Holéciová, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) szóvivője.

A szlovákiai raktárakban maradt jelentős mennyiségű gabona és a növekvő termesztési költségek miatt egyre nagyobb nyomás nehezedik az itteni gazdákra, akiknek a tavalyról fennmaradt gabonán is minél hamarabb túl kellene adniuk, mivel öt hónap múlva kezdődik az újabb aratás. „Az eltúlzott behozatal különösen a közvetlenül Ukrajnával szomszédos visegrádi országok, valamint Románia és Bulgária gazdáit érinti. Ezért kezdeményezni fogjuk az Európai Bizottságnál, hogy intenzíven foglalkozzon ezzel a súlyos problémával. Meg kell akadályoznunk, hogy az ukrán mezőgazdasági termékek elárasszák az uniós országok piacait” – figyelmeztet Andrej Gajdoš, az SPPK ügyvezető alelnöke.

A visegrádi országok agrárkamarái ezért a legutóbbi, lengyelországi találkozójukon megállapodtak abban, hogy Bulgáriával és Romániával közös nyilatkozatot készítenek elő, amely kizárólag az ukrán agrár-behozatal közép- és kelet-európai gazdákra gyakorolt negatív hatásaival foglalkozik.

„A visegrádi országok számos megoldást javasolnak az ukrán gabona harmadik országok piacaira történő tranzitjának az egyszerűsítésére, hogy az áru ne maradjon az európai piacon”

– mondta Holéciová. Szerinte az egyik ilyen intézkedés az lehetne, hogy az Európai Unió közvetlenül vásárolna ukrán gabonát rögzített áron, és azt afrikai vagy ázsiai piacokra exportálná. „A lényeg, hogy Ukrajnának úgy nyújtsanak segítséget, hogy az ne torzítsa az EU mezőgazdasági piacait” – tette hozzá Gajdoš, aki szerint az ukrán behozatal által sújtott mezőgazdasági termelőknek nyújtott kompenzációt is jó megoldásnak tartanák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?