Tokodon már elűzték a telet

Nem fenyegeti a falut a kihalás, az elöregedés, a hagyományok eltűnése, a fiatal nemzedék aktivitása és kezdeményező hozzáállása nem engedi kiveszni a meglévő népszokásokat. A falu ifjúsága élesztette újra a farsang végén szokásos téltemető szertartást. A hagyomány ugyan nem szűnt meg teljesen, de a gúnározás néven ismert asszonyfarsang a 90-es évekre annyira erejét vesztette, hogy az asszonyok a régiekkel ellentétben már nem öltöztek maskarába, nem szórakoztatták egymást tréfákkal. Sósné, Éva néni, a falu szokásainak kutatója és ismerője mesélte, hogy akkoriban csupán némi eleséggel, fánkkal kosarukban kivonultak a tokodi pincesor dűlőjének házaiba és ott öszszegyűlve, énekelve múlatták szolidan a telet. Ebben az időben kapcsolódott be a szokásba a falu fiatal nemzedéke, a meglévő mellett új hagyományt teremtve. A hegyeskői általános iskola diákjai farsang keddjén jelmezbe öltözve, bekormozott arccal kimentek a pincesorra egy előre elkészített szalmabábbal, s azt verses kántálás, éneklés közben elégették, ami a falu szokásai között addig nem volt megtalálható. A következő évben az esemény szervezésében már részt vett a tokodi Alkotóház és a Faluközösségi Egyesület is mind színesebbé, változatosabbá téve a programot. Az idén február 24-én tartott rendezvényen mintegy 150-200 környékbeli és helyi lakos dacolt a sárral és a sűrűn hulló pelyhekkel Tokod pincefalujában. Lázas szervezkedés és készülődés előzte meg az eseményt, melynek helyszínére a beöltözött résztvevők szekéren érkeztek. A hagyomány úttörőinek, az általános iskola vénasszonynak öltözött nyolcadikos diákjainak téltemető, farsangi rigmusokat szavaló versei hangzottak fel először. Egyiküktől megtudtam, hogy kormos képük nem csak álcázásul szolgál, hanem összefüggésben van a szerencsével is. Farsang keddjén házról-házra járnak és korommal bekenik a házigazdák orrát és arcát, szerencsét kívánva egy kis édesség, csokoládé fejében. A pincesornál is nyalánksággal a zsebben illik megjelenni, mert itt is folytatódik a szerencsehozó hadművelet.

A virágos otthonkába öltöztetett, fejkendős szalma anyó nehezen akart beletörődni sorsába, de aztán szépen lángra kapott és a körülállók hujjogatása és tapsolása közben elhamvadt. A mikrofonnal és dobbal felszerelt kisbíró bejelentette a következő műsorszámot. A falu felnőttjei Hófehérke és a hét törpe mesének részletét tolmácsolták tréfás, „tokodias” átiratban. Hórihorgas, rusnya Hófehérkét vonszoltak jobbra-balra a szakállas törpék jajgatások közepette: „jaj, mi lesz most vacsoránkkal, asszonykánk berúgott megint”. Hamarosan feltűnt a megmentő faparipán, sárban szökdécselve, s a közönség hasát fogva a nevetéstől a csókot követelte. Szerecsennek öltözött, szalmaszoknyás Hawaii-beütésű táncosok következtek ezután. Pomponjaikat és hátsójukat a tűz körül ütemesen rázva maguk sem állhatták meg gurgulázó nevetés nélkül műsorszámukat. Rázkódott a közönség is a meglett apukák és fiatalemberek esetlen kígyózó táncát látván. Oly ügyességgel és szakértelemmel taposták talpuk alatt a sarat, mintha azt is előre betanulták volna. Utánuk Demizson atya lépett a színre szedett-vedett násznépével, hóna alatt biblia helyett „didliával”. A vaskos könyv borítóján egy meztelen hölgy volt, melyből a „szent” szöveget felolvasva eskette össze a házasodni kívánó furcsa párt.

A műsor végén asszonyok jelentek meg tálcákkal, hagymás zsíros kenyeret kínáltak körbe, amivel a Faluközösségi Egyesület járult hozzá a rendezvényhez. Jól esett a majd egy órás műsor alatt átfázott nézőknek a Gazdakör borászainak szakértelmével elkészített forralt bor is. A téltől elbúcsúzott tokodiak végül nem hazafelé fordították útjukat, a csúszós úton bizonytalanul működő kerékpárt. Sorra nyíltak a pinceajtók, kiskályhákban tűz pattogott, a hegyoldalban érett szőlő levével kínálgatták egymást és az arra vetődő idegent.