Többé nem bontják fel a leveleket

Pozsony. Miután tegnap a kormány több tagja is bírálta a képviselői levelekre vonatkozó intézkedést, Daniel Guspan, a házelnök hivatalának vezetője visszavonta rendeletének több pontját. Az ellenzék továbbra is Andrej Danko fejét követeli.Váratlan fordulat a képviselői levelek ügyében.

Pozsony. Miután tegnap a kormány több tagja is bírálta a képviselői levelekre vonatkozó intézkedést, Daniel Guspan, a házelnök hivatalának vezetője visszavonta rendeletének több pontját. Az ellenzék továbbra is Andrej Danko fejét követeli.

Váratlan fordulat a képviselői levelek ügyében. Daniel Guspan, Andrej Danko (SNS) házelnök hivatalvezetője tegnap felfüggesztette korábbi rendeletének két pontját. Az egyik alapján a parlament iktatóinak munkatársai kötelesek voltak felbontani az ismeretlen feladótól és a magánszemélyektől érkezett küldeményeket. A másik pedig arról rendelkezett, hogy a vulgáris és lejárató tartalmú küldeményeket nem továbbították a képviselőknek, és ha nem vették át, három hónap elteltével megsemmisítették azokat. Utóbbiról még a házbizottság is egyeztetni fog. „Már az összes lejárató tartalmú küldeményt kézbesítettük a képviselőknek” – közölte tegnap Guspan, aki szerint az ilyen tartalmú levelek sorsáról később döntenek.

A parlament vezetése szerint ezeket a leveleket a képviselők nem akarták átvenni, viszont az ellenzéki Veronika Remišová (OĽaNO–Nova) rámutatott, hogy a képviselőknek szánt küldemények névre szóló postaládákba kerülnek. Az átvételt tehát fizikailag senki sem utasíthatta vissza. Guspan kijelentette, hogy a rendelet mögött nem Andrej Danko házelnök áll.

Visszatartott levelek

Ráadásul a botrányt kirobbantó Igor Matovič (OĽaNO–Nova) tegnap azzal állt elő, hogy a parlament iktatójában jóval az április 7-én kiadott rendelet előtt is visszatartották a leveleket. „Az iktatóban kedden 20 visszatartott levél volt félretéve, köztük egy, melyet február 8-án adtak fel. Ma viszont már csak hét levél volt félretéve. Az iktató vezetője szerint a többi Guspan úrnál van” – állítja Matovič. Az alkotmány garantálta levéltitok megsértése miatt az ellenzék Andrej Danko fejét követeli. Ma délig kapott időt a távozásra, ellenkező esetben rendkívüli ülés összehívását fogják kezdeményezni. Az alkotmánysértő intézkedést már a Főügyészség is vizsgálja.

Miniszterek bírálták

Kedden még Bugár Béla (Híd) és Martin Glváč (Smer) is megvédte a rendeletet, biztonsági szempontból standard eljárásról, illetve figyelemelterelő akcióról beszéltek, tegnap viszont már a kormány több tagja is bírálta a rendeletet. „Ez nonszensz”– mondta Marek Maďarič (Smer) kulturális miniszter, aki szerint az ügyben érintett hivatalnokoknak észhez kellene térniük, és vissza kellene vonniuk az alkotmánysértő rendeletet. „A házelnök hivatala alibista módon a belügyminisztérium ajánlására hivatkozik, ugyanakkor az én olvasatom alapján az az ajánlás rendben van” – zárta a miniszter. Lucia Žitňanská (Híd) igazságügyi miniszter viszont jóval óvatosabban fogalmazott. Ő a történteket a túlbuzgóság számlájára írja, illetve annak tulajdonítja, hogy az érintett hivatal nem találta el a biztonság és a magánszféra védelmének megfelelő arányát. „Miniszterként semmilyen jogöröm nincs a parlamenttel kapcsolatban, ezt az ügyet a parlamentben kell megoldani” – mondta Žitňanská. Robert Kaliňák (Smer) belügyminiszter szerint a vitás rendeletet módosítani kell, hogy ne lépje túl a biztonsági intézkedések szabta keretet. (TASR, ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?