Pozsony. Nem minden község nyer a pénzügyi hatáskörök átruházásával – ismerte el Ivan Mikloš. Michal Sýkora, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának elnöke már korábban figyelmeztetett az önkormányzati reform hátulütőire.
Több község is kevesebb bevételre számíthat
Pozsony. Nem minden község nyer a pénzügyi hatáskörök átruházásával – ismerte el Ivan Mikloš. Michal Sýkora, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának elnöke már korábban figyelmeztetett az önkormányzati reform hátulütőire. Az említett jogkörök átruházásával egyes községek nagyobb összeghez jutnak, több településnek azonban nagyobb nehézségekkel kell majd szembenéznie, mint jelenleg – állítja a pénzügyminiszter. Sýkora szerint a kisközségek lényegesen rosszabb helyzetben lesznek, mint a városok, ami a kisebb települések újbóli összevonásához vezethet. A tárcavezető azonban nem ért egyet ezzel, állítva: a városok nem élveznek előnyt a kisebb falvakkal szemben. Mikloš a decentralizáció legnagyobb előnyét abban látja, hogy a községek kapják meg a személyi jövedelemadóból befolyt összeget. Szerinte éppen ennek köszönhetően többre számíthatnak az önkormányzatok, mivel a jövőben a bérek tartósan növekedni fognak. Az érintettek egyáltalán nem biztosak abban, hogy ebből az adófajtából nőnek a bevételeik, ezért a kormánytól garanciákat kérnek. Mikloš szerint erre nem kerül sor, hiszen a reálbérek növekedése jövőre 3,7 százalékos lesz. Egyedül akkor volna kisebb a bevétel, ha a személyi jövedelemadó kulcsát a jelenlegi 19-ről 15 százalékra csökkentenék. Ebben az esetben a miniszter hajlandó lenne tárgyalni a kompenzációról. (mi)
Élesen bírálják az egyenlőség elvét
Pozsony. A pénzügyi reform Mikloš szerint a szolidaritásra épül, vagyis elvileg nem szabadna megtörténnie, hogy az alacsonyabb bérszínvonalú keleti régióknak alacsonyabb bevételeik lennének, mint Pozsonynak. Az egyenlőség elvét azonban élesen kritizálják a nagyobb városok, amelyek szerint a kisebb községeket semmi sem motiválja majd a vállalkozások fejlesztésére. (m-i)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.