USA: A Boeinget két nagy baleset miatt is felelősségre vonhatják

Az amerikai igazságügyi minisztérium kedden úgy döntött, hogy a Boeinget felelősségre vonhatják a 737 MAX típusú repülőgépeinek két súlyos, összesen 346 ember halálát okozó, 2018-ban és 2019-ben bekövetkezett balesete miatt. 

Az igazságügyi minisztérium tisztviselői szerint a Boeing megsértette a 2021-es, halasztott büntetőeljárásról szóló megállapodás szerinti kötelezettségeit, mivel nem hajtotta végre a szükséges változtatásokat annak érdekében, hogy megelőzze vagy akár csak segítse az amerikai szövetségi csalásellenes törvények megsértésének felderítését. Ennek következtében a vállalatot a szóban forgó balesetekkel kapcsolatos perek miatt felelősségre vonhatják. A tárca felszólította a vállalatot, hogy június 13-ig válaszoljon. Azt is bejelentette, hogy ezt követően július 7-ig kíván dönteni arról, hogy indít-e büntetőeljárást - írja a Reuters.

 A 2018-ban Indonéziában lezuhant Boeing 737 MAX 189 ember halálát okozta, öt hónappal később, 2019 márciusában pedig ugyanez a repülőgép-típus szintén lezuhant az Ethiopian Airlines Addisz-Abebából induló járatával, röviddel a felszállás után. A második szerencsétlenség 157 áldozatot követelt, köztük négy szlovák állampolgár életét.

A nyomozók később megállapították, hogy mindkét baleset fő oka az automatizált repülésirányító rendszer (MCAS) volt, amely a hibás szenzoradatok alapján lefelé nyomta a gépek orrát, és a pilóták nem tudták irányítani azt. A Boeingnek át kellett terveznie az MCAS-t, és a pilótaképzési kézikönyvet is módosítani kellett.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?