Pszichológus a Fico elleni merényletről: A feszültség fokozódását okozhatja

4412093

A miniszterelnök elleni támadás a feszültségek eszkalálódását okozhatja, egy ilyen cselekmény motivációja ráadásul változó lehet. Eva Klimová pszichológus, a Szlovák Pszichológusok Kamarájának korábbi vezetője nyilatkozott a Robert Fico (Smer) elleni támadással kapcsolatban.  

„Feltételezem, hogy mindenki különböző véleménnyel lesz az esetről, és egymást fogják hibáztatni. A különböző véleményen lévő csoportok közt pedig csak növekszik majd a feszültség” 

– magyarázta a szakértő.  

Szerinte az a fontos, hogy a cselekményt kellőképpen kivizsgálják és az elkövetőt megbüntessék.  

„Ha nem büntetik meg kellőképpen, az utat mutat más embereknek, akik hasonlót akarnak elkövetni” 

– magyarázta.  

Szerinte az ilyen cselekmények motivációi különbözőek lehetnek: 

„Lehet személyes ok, ha például valami rossz történt az illető életében, amit egy környezetében lévő személyhez köt. Lehet hosszú távú frusztráció, például amiatt, hogy Szlovákiában jelenleg nem a legjobbak az életkörülmények” 

– mondta a pszichológus.  

Szerinte az ok lehet a bosszúvágy is, vagy az igény, hogy felfigyeljenek az illetőre, de hangsúlyozta, hogy semmi sem jogos indok az ilyen tettekre. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?