Titkolják a vagyonbevallásukat a polgármesterek

A Transparency International Slovensko (TIS) idei, immár negyedik felméréséből kide-rül, hogy a közép-szlovákiai önkormányzatok átláthatób-bak, és jobb eredményeket értek el a jobboldali vezetésű települések.Pozsony.

A Transparency International Slovensko (TIS) idei, immár negyedik felméréséből kide-rül, hogy a közép-szlovákiai önkormányzatok átláthatób-bak, és jobb eredményeket értek el a jobboldali vezetésű települések.

Pozsony. A TIS felmérésében 11 területet, köztük egyebek mellett azt vizsgálta, hogy az önkormányzatok mennyire engednek betekintést személyzeti politikájukba, a támogatások elosztásába és az önkormányzati vállalatok működésébe, valamint mennyire nyomon követhető az önkormányzatok vagyonának bérbeadása és eladása. A TIS szerint emelkedik azoknak az önkormányzatoknak a száma, melyek honlapjukon közzé teszik az önkormányzati ülésekről készült hang- és videofelvételeket. Százból 62 önkormányzatnál van lehetőség az elektronikus ügyintézésre, melyet bejelentésétől lezárásáig nyomon lehet követni.

Negatívumként értékeli viszont, hogy az önkormányzatoknak csak a harmada hirdet automatikusan versenypályázatot egy-egy megüresedett munkahelyre. Tízből kilenc település az elmúlt két év alatt egyetlen egyszer sem vette igénybe az elektronikus aukciót, ha az önkormányzat vagyonát akarta eladni. Száz polgármester közül mindössze hat hozta nyilvánosságra a város weboldalán saját vagyonbevallását. Hiányosságnak tartja a TIS azt is, hogy az önkormányzatok 90%-a nem tájékoztatja a lakosságot az óvodai férőhelyek odaítéléséről. A Transparency szerint jelentősen növelné az átláthatóságot és a nyilvános ellenőrzést: ha az önkormányzatok nyilvánosságra hoznák főellenőreik jelentéseit, vizsgálatainak eredményeit, ha a lakosok automatikusan hozzászólhatnának a testületi ülések egyes pontjaihoz, ha nyilvánosságra hoznák az önkormányzatok bizottságai tanácskozásainak jegyzőkönyveit, a sikeres lakásigénylők listáját és a különböző versenypályázatok jegyzőkönyveit. A TIS szerint nagyban javítaná az önkormányzatok átláthatóságát az is, ha megfelelő módot találnának a korrupció bejelentésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?