Tiltakozás az SAV miatt

Pavol Šajgalík
Pozsony |

Tüntetést hirdettek mára a fővárosban és Kassán a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) és intézetei körül kialakult helyzet miatt a civilek. Az SAV átalakítása ugyanis már két hónapja késik.

 

A Tudomány élni akar kezdeményezés tagjai szerint az akadémia az oktatási tárca tétlensége miatt kritikus helyzetbe került. Egy törvénymódosítás miatt az SAV-t és összes intézetét kutatói közintézetté akarják transzformálni, az átalakításnak már májusban végbe kellett volna mennie. Erre a minisztérium állítása szerint azért nem kerülhetett sor, mert az SAV és intézetei nem adták le a törvényes határidőn belül a szükséges dokumentumokat. „Ez az állapot megbénítja az intézeteket, és veszélybe sodorja jövőbeni működésünket” – állítják a kezdeményezés tagjai.

Az akadémia és a tárca között lassan két hónapja dúl az állóháború. Gyakorlatilag semmiben sem tudnak közös nevezőre jutni. Az SAV szerint minden feltételt időben teljesítettek, a tárca pedig menet közben szigorította az átalakítás feltételeit, sőt, olyan adatokat is követel tőlük, melyekkel a törvény alapján nem kell elszámolniuk. A Martina Lubyová vezette (SNS-jelölt) oktatási tárca viszont visszautasítja az akadémia állításait. Szerinte számos dokumentum hiányzott az intézetek regisztrációjához sőt, az átalakítás során az is kiderült, hogy az intézetek nem átláthatóan bánnak ingó és ingatlan vagyonukkal.

 

Kapcsolódó cikkünk

A ma délelőttre meghirdetett tiltakozó megmozduláson az SAV elnöksége, közgyűlésének képviselői és a szakszervezet tagjai tájékoztatnak részletesen a kialakult helyzetről. Az akción folytatják az aláírásgyűjtést is, mellyel az állami szerveket szeretnék cselekvésre ösztönözni. A szervezők immár sokadszorra felszólították az oktatási tárcát, hogy tegyen eleget törvényből fakadó kötelességének és regisztrálja be az akadémiát és annak összes intézetét, hogy a transzformáció mielőbb végbe mehessen. Abban bíznak, hogy ez legkésőbb augusztus 8-ig megtörténik. Jelenleg ugyanis az akadémia és valamennyi intézete is csak korlátozottan működnek. „Nem költhetnek segédeszközök, berendezések beszerzésére, nem vehetnek részt semmilyen projektben és nem nyújthatnak be újabb pályázatokat sem” – közölte Monika Hucáková, az akadémia szóvivője, aki szerint ráadásul egyre kevésbé lesz vonzó ez a terület a fiatal tehetségek számára, mivel az állam részéről támogatás helyett értelmetlen akadályokba ütköznek. (TASR, ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?