Folytatódik Martina Lubyová és az SAV vitája

Martina Lubyová
Pozsony |

Még tart az állóháború a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) és az oktatási minisztérium között, melyet az intézet kutatói közintézetté való átalakítása váltott ki. Ennek ugyanis már végbe kellett volna mennie, a tárca szerint az átalakulás adminisztrációs hiányosságok miatt nem valósulhatott meg.

 

Az SAV szerint ezzel olyan jogi vákuum keletkezett, mely megnehezíti az akadémia 47 intézetének működését. Martina Lubyová (SNS-jelölt) szerint egy módosító javaslattal akarták megoldani a jogi vákuumot, ezt azonban az államfő nem írta alá, így másképpen kell reagálni a problémára. Ugyanakkor kijelentette, a tárca arra is kész, hogy az SAV intézeteit fokozatosan regisztrálja be. „A tárca a pénzügyminisztériummal és a kormányhivatallal abszolút prioritásként kezeli az SAV regisztrációs kérelmeit, már augusztusban a kormány elé kerülhetnek” – mondta az oktatási miniszter.

 

Kapcsolódó cikkünk

Lubyová ugyanakkor azt is elmondta, hogy az intézet regisztrációja több hiányosság miatt késik. Például az egyes intézetek nem a törvényes feltételeknek megfelelően, és nem átláthatóan adták le az ingó és ingatlan vagyonuk leltárát. „Csak a tárca felszólítására pótolták a hiányosságokat, és azt is a törvényes határidő után” – zárta Lubyová. Az SAV vezetése kitart amellett, hogy minden törvényes követelménynek időben eleget tettek intézményeik regisztrálásáért, melyre mielőbb égető szükségük van. A jogi vákuum miatt nem vásárolhatnak segédeszközöket, alkalmazottaik saját zsebből fizetik szolgálati útjaikat, és egyetlen projektbe sem kapcsolódhatnak be. Radovan Pala, az SAV jogi képviselője visszautasítja, hogy nem átlátható módon jártak el a leltárral kapcsolatban. Pala szerint néhány kivételtől eltekintve a törvény alapján az akadémiának nem kell felmutatnia a vagyonát a tárcának. Az ellenzéki SaS viszont attól tart, hogy az SNS meg akar szabadulni az SAV jelenlegi vezetésétől, hogy saját jelöltjét ültethesse az akadémia élére. (TASR, ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?