Pozsony. A német Allianz kezébe kerül a Szlovák Biztosító (SP) nevű legnagyobb hazai biztosító. Mária Machová privatizációs miniszter az illetékes bizottság döntését a kormány következő ülésén terjeszti be, azaz csak januárban. A bizottság a holland Aegon és az Allianz ajánlata között döntött.
Terjeszkedik az Allianz
Pozsony. A német Allianz kezébe kerül a Szlovák Biztosító (SP) nevű legnagyobb hazai biztosító. Mária Machová privatizációs miniszter az illetékes bizottság döntését a kormány következő ülésén terjeszti be, azaz csak januárban. A bizottság a holland Aegon és az Allianz ajánlata között döntött. A kormány 2001 júniusában írt ki tendert a biztosítóra, a pénzügyminisztérium és a Nemzeti Vagyonalap (FNM) a részvények 66,8%-át adja el az Allianznak, a Penta Group szlovák befektetőcsoport pedig máris jelezte, hajlandó eladni a 24,27%-os részesedését, vagyis az Allianz máris több mint 91%-os csomaghoz juthat. A hírügynökség a vételár nagyságát nem tette közzé, Róbert Merva, a privatizációs tárca szóvivője érdeklődésünkre annyit közölt, várhatóan a kormányülés után ismertetik a részleteket. Tavaly a szlovákiai biztosítási piac 49%-át uraló SP mintegy 100 millió korona adózás utáni nyereséget könyvelt el. Az Allianz 993 óta van jelen Szlovákiában, szeptember végén 7,69%-os volt részesedése a biztosítási piacból. (sh)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.