Pozsony. Január első hetében hirdetik ki a versenypályázatot a komáromi hajógyár magánosítására – hozta meg döntését a Dlhopis értékpapír-kereskedő százszázalékos tulajdonosa, a Nemzeti Vagyonalap.
Tender lesz januárban
Pozsony. Január első hetében hirdetik ki a versenypályázatot a komáromi hajógyár magánosítására – hozta meg döntését a Dlhopis értékpapír-kereskedő százszázalékos tulajdonosa, a Nemzeti Vagyonalap. Tatjana Lesajová, a vagyonalap szóvivője szerint a gyárnak erős befektetőre van szüksége, amely képes fenntartani a gyártást és a foglalkoztatottságot. A hajógyár addig is néhány 10 millió koronás, állam által garantált hitelre számíthat az Eximbanktól. Ez a pénzintézet már eddig is 650 millió korona hitelt nyújtott a hajógyárnak, amelyben jelenleg három hajó építésén 700 ember dolgozik. A vállalat iránt eddig négy cég érdeklődött: a pozsonyi Penta Group, a mělníki hajógyár, a magyar tőkével rendelkező Equinox Ventures Investment és egy orosz cég. (t, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.