Teljessé vált a lehetőség

Budapest. A szlovákiai Pázmány Péter Alapítvánnyal 2004. február 24-én aláírt megállapodással teljessé vált a kedvezménytörvény által biztosított oktatási-nevelési támogatások folyósításának lehetősége a jogszabály hatálya alá tartozó szomszédos államokban élő magyar fiatalok számára.

Budapest. A szlovákiai Pázmány Péter Alapítvánnyal 2004. február 24-én aláírt megállapodással teljessé vált a kedvezménytörvény által biztosított oktatási-nevelési támogatások folyósításának lehetősége a jogszabály hatálya alá tartozó szomszédos államokban élő magyar fiatalok számára. Mint ismeretes, a Határon Túli Magyarok Hivatala január 5-én a romániai Iskola Alapítványnyal, február 12-én pedig – az Ilylyés Közalapítvány közreműködésével – vajdasági, kárpátaljai, horvátországi és szlovéniai partnereivel írt alá hasonló jellegű megállapodást.

Ennek megfelelően az érintett határon túli magyar szervezetek – köztük már a Pázmány Péter Alapítvány is – előkészítik (az Iskola Alapítvány már közzé is tette) felhívásaikat, amelyek értelmében pályázni lehet az idei tanévben erre a támogatási formára. Ennek anyagi hátterét – felülről nyitott rendszerben – a költségvetési törvény 1,7 milliárd forintos összegben határozta meg. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?