<p>A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) kezdeményezésére találkozóra került sor a párt és a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának képviselői között. A beszélgetésen az MKP által javasolt témakörökről, illetve a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala kezdeményezte nemzetiségi minimumról esett szó.</p>
Tárgyalt az MKP és a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala – kisebbségi minimum készül
A hétfői somorjai találkozóról a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának sajtóosztálya tájékoztatta az Új Szó Online-t.
Az MKP-t Berényi József elnök, illetve Bárdos Gyula az OT elnöke és Szigeti László alelnök képviselte, a Kerekasztal részéről pedig Tóth Károly szóvivő, valamint Király Zsolt, Orosz Örs, Öllös László és Tokár Géza vettek részt a megbeszélésen.
Az MKP a szlovákiai magyarság megmaradása és a régiófejlődés érdekében több követelést is megfogalmaz, többek között az önerőn alapuló gazdasági program közös kidolgozását, a nemzetközi nyelvhasználati ajánlások átvételét, vagy a kisebbségi autonómiamodellek meghonosítását.
A Kerekasztal által a találkozón felvetett nemzetiségi minimum egy jövőbeni együttműködés kereteit szándékozik kialakítani, a politikai pártok mellett a szlovákiai magyar és kisebbségi intézményekkel kerülne megfogalmazásra. Ez a minimum tisztázná azon közös pontokat, melyek meghatározóak a kisebbségi közösség megmaradása és fejlődése szempontjából. Az egyes fontos célkitűzések a egyenlőségre, a kulturális és oktatási önkormányzatiságra, a regionális fejlesztésre, a hatékony érdekérvényesítésre, a parlament és kormányzati munkában való részvételre, az alkotmányos egyenlőségre és a nemzeti megértés és toleranciára, valamint a magyar nemzethez tartozás fogalmának értelmezésére és erősítésére egyaránt kiterjednek.
A beszélgetés konstruktív és előremutató hangulatban zajlott, egyetértés alakult ki egy közös minimum megfogalmazására. A Kerekasztal pedig a továbbiakban is nyitott marad az egyeztetésre a magyarság politikai érdekképviseletének szereplőivel a szlovákiai magyar közösség fennmaradását érintő kulcsfontosságú kérdésekben.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.