Tantárgy lesz a nemzetiségi nyelv

Eperjes.

Eperjes. Lerakta az alacsony létszámú kisebbségek nemzetiségi nyelvű oktatási rendszerének alapjait az oktatási tárca, melynek célja elsősorban a ruszin és a roma nyelvű tanórák fokozatos bevezetése.

A nemzetiségi nyelv oktatásának támogatására az oktatásügyi tárca még 2015-ben hagyott jóvá egy kerettantervet, eddig azonban a megvalósításhoz hiányoztak a szükséges anyagi források. Tavaly decemberben a tárca egy új rendeletet fogadott el, mely 2018. január 1-jén lépett hatályba, és ezáltal sikerült biztosítani a pénzügyi forrásokat, ami a diákok után járó fejpénz 4 százalékos emelését jelenti azon iskoláknak, melyek belépnek az új rendszerbe. Ezekben az iskolában az első évfolyamban egy órát különítenek el kisebbségi nyelv oktatására, másodiktól a hetedik évfolyamig ez az óraszám a duplájára emelkedik, a nyolcadik, illetve a kilencedik évfolyamban heti 3 órában vezetik be a nemzetiségi nyelv oktatását.

Ravasz Ábel (Híd) romaügyi kormánybiztos támogatja az új oktatási program elindítását. „A nemzetiségi nyelvű tanórák bevezetése a roma és a ruszin kisebbségnek lehetőséget nyújt lefektetni kisebbségi oktatási rendszerük alapjait, ami fontos, mivel a nem magyar kisebbségek iskoláinak együttes száma egy számjegyű” – nyilatkozta lapunknak Ravasz.

„Nagyon előnyös és hatékony eszköznek tartom ezt az alacsonyabb létszámú nemzeti kisebbségeknél, például a romáknál, a ruszinoknál és a horvátoknál. Úgy vélem, ez az intézkedés hozzájárulhat a kisebbségek kultúrájának felemeléséhez” – tette hozzá Peter Krajňák (Híd) oktatási államtitkár. Ravasz konkrétabban fogalmazott. „A ruszin kisebbség számára kifejezetten elkerülhetetlen az ilyen iskolák létrehozása, egyébként ez az őshonos szlovákiai kisebbség egy-két generáción belül demográfiailag összeomlik” – mondta a romaügyi kormánybiztos.

„Hatalmas előrelépésnek tartom ezt az alacsony létszámú kisebbségek ügyében, hiszen ezzel megteremtettük az iskolahálózatuk kiépítésének alappillérét. Ez azonban abszolút nem érinti a szlovákiai magyar iskolahálózatot” – szögezte le Bukovszky László (Híd) kisebbségi kormánybiztos.

Ravasz a roma nyelvű oktatás bevezetését elengedhetetlennek tartja. Ez a folyamat azonban több problémát is felvet, például a roma nyelv alacsony standardizációját és a helyi dialektusok nagy szórását. A roma nyelv oktatása szakképzett pedagógusokat is igényel, ezért a képzést Nyitrán és Eperjesen már a jövő tanévtől szeretnék újra bevezetni.

Jelenleg kérdéses, hány iskola él a nemzetiségi nyelv bevezetésével a következő tanévben. Az új kerettantervvel kapcsolatos kérdésekkel az iskolák az oktatásügyi tárca nemzetiségi főosztályának szakembereihez fordulhatnak.

Az új rendszer több szempontból is előnyös – csökken az adminisztrációs teher, mivel nem kell kétnyelvű dokumentációt vezetni, nem kell megváltoztatni az iskola nevét, és a bizonyítványokat sem kell két nyelven kiállítani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?