Tankó Vilmos lapunknak elmondta, Matovičék formációjában nem mindig volt ideális az együttműködés és a közös fellépés összehangolása (Felvétel: Tony Štefunko/NMH)
Tankó távozik Matovičéktól
Tankó Vilmos, Roma Spirit díjas bokszoló távozik a Szlovákia mozgalom (korábbi OĽaNO) parlamenti frakciójából és egyelőre független képviselőként folytatja, de több párttal is tárgyal az együttműködésről. A kormánykoalíciót azonban nem fogja támogatni, új lehetőséget az ellenzék környékén keres, amelynek a Progresszív Szlovákia a legerősebb pártja.
„A Szlovákia mozgalom, a Za ľudí és a KÚ parlamenti frakciója megállapodott Tankó Vilmossal, hogy megszűnik a tagsága” – küldte szét a tömör közleményét a sajtónak kedden az Igor Matovič vezette politikai formáció. Ezenkívül még annyit írnak, hogy a roma származású politikus a továbbiakban független képviselőként fog dolgozni, és megköszönték neki az eddigi együttműködést.
Tankó lapunknak elmondta, Matovičék formációjában nem mindig volt ideális az együttműködés és a közös fellépés összehangolása. „Ezért bizonyos elhidegülés következett be köztünk” – tette hozzá. A képviselő szerint a frakcióban nem kapott megfelelő támogatást arra, hogy az általa elégségesnek tartott mértékben nyithassa meg a számára fontos témákat. Ezek között elsősorban a sportot és a szociális ügyeket említette. „De más impulzusok is voltak, amelyek ehhez a döntésemhez vezettek, ezekről azonban nem szívesen beszélnék, hiszen akkor a mozgalom belső ügyeit adnám ki, amit pedig nem szeretnék” – magyarázta. Távozásával kapcsolatban a közösségi oldalán azt írja, a mozgalom vezetőjétől, Matovičtól valamilyen rendkívüli, „atombombaszerű” lépést várt, ami mindent megváltoztat, de a formációban inkább egyfajta feszültséget érzékel.
A frakcióból távozó képviselő lapunknak megerősítette, egyelőre függetlenként folytatja a parlamenti munkát. Ugyanakkor együttműködésre vonatkozó megkeresést kapott szinte mindegyik parlamenti és törvényhozáson kívül párttól is. „De kijelentem, független képviselőként sem fogom támogatni a kormánykoalíciós gőzhengert” – szögezte le Tankó azzal kapcsolatban, vajon együttműködne a kormánypártokkal. Hozzátette, ez azt is jelenti, egészen biztosan nem a kormányzó pártokhoz, vagy azok frakciójához csatlakozik.
Tankó arról is beszélt, az alapján dönti el, hogy melyik frakcióhoz, párthoz szegődik, hogy az adott politikai szereplő mennyire tudja teljesíteni az általa megfogalmazott elvárásokat. Csak olyan párttal akar együttműködni, ahol a képviselőket magában foglaló szakmai csapatok dolgoznak. „És természetesen a sport, illetve a szociális állam témája sem lehet másodhegedűs” – tette hozzá. Olyan szereplőhöz csatlakozna szívesen, amelynek van potenciálja arra, hogy lecserélje a jelenlegi kormányzó garnitúrát. „Olyan pártot keresek, amely elfogadja a politikai nézetek sokszínűségét és a kompromisszumot keresi” – mondta. Itt érdemes megjegyezni, hogy jelenleg a legerősebb ellenzéki párt a Progresszív Szlovákia. A formáció frakcióvezetője, Martin Dubéci lapunknak úgy nyilatkozott, Tankó esetleges csatlakozását ebben a pillanatban nem fogják kommentálni. A képviselő, bár találkozott az SNS által irányított idegenforgalmi és sportminisztérium államtitkárával, visszautasította, hogy a kormányzó párthoz közeledne, a tisztviselővel kizárólag a sportot érintő dolgokról beszélt.
A 2023-as parlamenti választás előtt Tankó neve felkerült a Magyar Szövetség által leadott képviselőjelölti listára is, ahol az azóta megszűnt Híd-platform kvótájából az 52. helyet kapta. Ugyanakkor a fiatal sportolónak Matovičéknál az 54. helyet adták a listán. Miután a duplicitás kiderült, Tankó lemondott arról, hogy a Szövetség nevében induljon. Azt állította, nem írta alá a becsületbeli nyilatkozatot arról, hogy a Magyar Szövetség listáján fog indulni. Az is felmerült, hogy a magyar pártnál a kérdéses dokumentumot nem is maga Tankó írta alá, ezt a Magyar Szövetség visszautasította. Most a képviselő lapunknak elmondta, a Magyar Szövetségtől még nem kapott konkrét ajánlatot arra, hogy csatlakozzon a formációhoz, de a kapcsolatot már felvették vele. Tankó hangsúlyozta, jelenleg a politikai spektrum ellenzéki részéről érkező minden lehetőségre nyitott. Hozzátette azonban, hogy a Magyar Szövetség elnökének, Forró Krisztiánnak az a döntése, hogy az államfőválasztás második fordulója előtt Peter Pellegrinit, a kormányzó Hlas akkori vezetőjét támogatta, számára fontos tény. „Ez olyan dolog, ami miatt nehezebb lehet a további kommunikációnk” – magyarázta, de arra utalt, hogy a párt élén nemsokára változás állhat be. A Magyar Szövetség szeptember 28-án tartja a tisztújító közgyűlését. „Azt gondolom, egy nagy újrakezdésre van szükségük ahhoz, hogy visszanyerjék a választóik bizalmát” – tette hozzá. A Magyar Szövetség szóvivője, Pálinkás Évi a képviselővel kapcsolatban azonban a következőket közölte: „A részünkről nem volt megkeresés a képviselő úr irányába.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.