A Szövetség csak 149 jelöltet indít, Gyimesi nem a 150. lesz

Gyimesi György 150
Pozsony |

Csak a múlt vasárnap volt a szeptemberi előre hozott választásra állított jelöltlisták leadási határideje, de a Szövetség névsorából máris kiesett Tankó Vilmos, Roma Spirit-díjas boxoló. A párt így csak 149 jelöltet állít, Gyimesi György, aki a lista 150. helyéről indult volna, így minden bizonnyal eggyel kisebb sorszámot kap.

A Markíza kereskedelmi televízió hívta fel a figyelmet arra, hogy Tankó neve két jelöltlistán is szerepelt. A Szövetségen listáján kívül az Igor Matovič OĽaNO-ja körüli hármaskoalíció által leadott névsorban is megjelent. A Szövetség listáján az 52. helyen volt, amelyre a pártegyesítési megállapodás szerint a Híd-platform állíthat jelöltet. Ugyanakkor a fiatal sportoló Matovičéknál az 54. helyet kapta. Miután a duplicitás kiderült, Tankó lemondott arról, hogy a Szövetség nevében induljon.

A Markíza az erről szóló hivatalos levél képét is nyilvánosságra hozta, amelyben Tankó azt állítja, nem írta alá a becsületbeli nyilatkozatot arról, hogy a Szövetség listáján fog indulni. A televízió megkereste a Szövetséget, hogy ők Tankó hamis aláírásával adták-e le a nyilatkozatot. „A pártban nem történt olyasmi, hogy bárkinek az aláírását hamisítsák” – közölte a Markíza a Szövetség válaszát.

Lapunknak Pálinkás Évi, a Szövetség szóvivője a következő nyilatkozatot küldte: „Tankó Vilmos a Szövetség listáján indult volna függetlenként. Egyidőben indulási szándékat jelezte az OĽaNO-nál is, amiről a Szövetséget nem tájékoztatta. A duplicitásról a belügyminisztérium hívása alapján értesültünk. Tankó Vilmos csütörtökön reggel visszavonta indulását a Szövetség listáján, amit tudomásul vettünk. A Szövetség a jelöltlistáját és a kapcsolódó dokumentumokat a törvény értelmében adta le.”

Mivel a listák leadási határideje már lejárt, nem lehet új nevekkel kiegészíteni a névsort. Így aztán Gyimesi György, aki a Szövetség listájának végéről, a szimbolikus 150. helyről indult volna, minden bizonnyal előrecsúszik a 149. helyre. Mindeközben Gyimesi már jelentős óriásplakát-kampányt indított, ahol a 150-es számmal népszerűsíti magát. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?