KÉZILABDA
A hétvégi fordulóban azzal a Hódmezővásárhellyel találkozott az Esztergomi KSE, akik ellen az őszi 8. fordulóban kezdetét vette a lányok vesszőfutása. Addig a nehézségek ellenére kiválóan teljesítettek a lányok, majd némiképp váratlanul otthon szenvedtek kiütéses 31-18-as vereséget a mezőségiektől.
Szoros mérkőzésen kapott ki az esztergomi női kézilabdacsapat
A hétvégi fordulóban azzal a Hódmezővásárhellyel találkozott az Esztergomi KSE, akik ellen az őszi 8. fordulóban kezdetét vette a lányok vesszőfutása. Addig a nehézségek ellenére kiválóan teljesítettek a lányok, majd némiképp váratlanul otthon szenvedtek kiütéses 31-18-as vereséget a mezőségiektől. A szombati idegenbeli mérkőzésen tehát részben a becsületükért is küzdöttek az esztergomi lányok. A mérkőzés ennek megfelelően nagy küzdelmet hozott, a hazaiak egy-két góllal ugyan folyamatosan vezettek, de nagyobb előnyre nem tudtak szert tenni. A 15-11-es félidőt követően aztán a 40. percben vesztette el a fonalat az Esztergomi KSE, amikor 19-13 lett az állás. Ezt követően a lányok huszáros hajrával elkezdték faragni a 6 gólos hátrányukat, de egyenlíteni már nem tudtak. 25-22-es vereségük mindenesetre jelzi, hogy ősszel egy nyerhető meccsen a legrosszabbkor esett szét a társaság. Az akkor elvesztett két pont most rettentően hiányzik a kiesés elleni harcban. A csapatból ismét a hetek óta kiváló formában játszó Wolf emelhető ki, aki hét góljával a vendégek legeredményesebbjének bizonyult. Az Esztergomi KSE nyolc pontjával maradt a 10. és őket éppen a Hódmezővásárhely előzi meg, más kérdés, hogy tetemesnek számító hét ponttal.
Női NB I., 19. forduló
Visszatekintő:
Liss-Hódmezővásárhelyi NKC–Esztergomi KSE 25–22 (15–11)
Hódmezővásárhely, 400 néző. V: Jancsó, Marczinka HÓDMEZŐVÁSÁRHELY: Plasinszkaja – Virág, Szabó V. 5, Asztalos 9 (2), Nikolics 3 (3), Jenőfi 3, Baunok. Cs: Szabó K. (kapus), Palarie 3, Kocsis 2, Gaál, Bacsa, Kósa. Edző: Pánczél Barabás; ESZTERGOM: Körmöczi – Lánczos, Veszeli 1, Wolf 7 (3), Takács 1, Sispos 5, Vincze 2. Cs: Németh (kapus), Simon 2, Mezőségi 1, Povázsay 1, Keczkó 1, Somogyi 1. Edző: Laurencz László
Az állás
1. Dunaferr 18 16 – 2 551–407 32
2. Győr 19 16 – 3 558–457 32
3. FTC 18 15 – 3 553–422 30
4. Vác 19 12 1 6 514–475 25
5. Vasas 19 10 – 9 468–496 20
6. DVSC 19 9 1 9 488–509 19
7. Cornexi 19 9 – 10 522–538 18
8. Hypo (osztrák) 19 7 1 11 523–528 15
9. Hódmezővás. 19 5 5 9 437–502 15
10. Esztergom 19 4 – 15 464–553 8
11. K. Spartacus 19 2 2 15 429–521 6
12. Békéscsaba 19 2 2 15 448–577 6
RÖPLABDA
A röplabda Extra Liga alsóházi küzdelmeiben a hétvégén Szegeden nyert a Szolnok ezzel biztosította 5. helyét. A szombati, dági mérkőzésen a kisebbik kaposvári különítmény kellemetlen meglepetést okozott a hazaiaknak. A Dági SE hatalmas ellenállásra talált a kaposváriakban, akik az első szettben folyamatosan vezetve végül gigászi küzdelemben nyertek. A második szettet is jobban kezdték a vendégek, és bár végig szoros volt a játszma, a dágiak többször is kiegyenlítettek, ezt a szettet is elvesztették. A harmadik játszmában megismétlődött a kiegyenlítődött csata, amelyből végre a hazaiak kerültek ki győztesen. A negyedik szettben a játszmában maradásért szállt harcba a dági legénység, 21:19-re még vezettek is, ám végül a vendégek örülhettek, szettgyőzelmükkel pedig a meccset is hozták a kaposváriak. A tabellán ezzel együtt változás is történt, a Dági SE ugyan továbbra is 6., de a kaposváriak elmozdultak az utolsó helyről, miután megelőzték a Papiron SC Szegedet.
Extra Liga, az 5-8. helyért
Dági SE–1. MCM RC-Kaposvár 1:3 (–28, –24, 23, –24), Dág, 100 néző. V: Újházi, ifj. Juhász
DÁG: Oszuska G., Oszuska II Z. 7, Szauter 6, Zirigh 8, Oszuska I Z. 7, Haltrich 9. Cs: Bagics L. (liberó), Horváth G. 1, Koch, Torda. Edző: Bognár Ellák; KAPOSVÁR: Puspán 5, Nyári T. 6, Szilvássy 8, Farkas 9, Horváth B. 11, Wirth 3. Cs: Szabó (liberó), Selega, Stier. Edző: Nyári Tivadar
Az állás
5. Szolnok 17 8 9 26:33 25
6. Dág 17 5 12 20:38 22
7. 1. MCM RC 17 3 14 12:46 20
8. Szeged 17 2 15 14:47 19
RÖPLABDA NB I.
Eközben egy osztállyal lejjebb a dorogiak az éllovas Debrecen ellen otthon szerették volna folytatni a nyerő szériájukat. Nos, az újonc dorogiak alaposan megnehezítették a cívisvárosiak dolgát, de nem sikerült pontot szerezniük. Az első szettet szoros csatában megnyerték, de a további három játszmában csak késleltetni tudták a debreceni győzelmeket, megakadályozni nem. A vége 3:1 a vendégeknek, folytatás pedig a márciusi rájátszásban következik.
Visszatekintő:
Dorog-Debrecen 1:3 (23, -24, -20, -21)
DOROG ESE: Böhm, Tóth T., Szele, Kovács F., Kreizinger, Szabó I. Cs: Horváth (libero), Farkas, Kislaki, Csillag. Edző: Illés László.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.