Szlovákiát nem fenyegeti gázhiány

Hirman
Pozsony |

Szlovákiának már a következő fűtési szezonra is biztosítva lesz a gázellátása – jelentette be Karel Hirman ügyvezető gazdasági miniszter, aki szerint ez a kedvező téli időjárásnak és az energiatakarékossági intézkedéseknek köszönhető.

Szlovákia az ukrajnai háború kezdetén, 2022 tavaszán még 100 százalékban az orosz gázszállításoktól függött. „Időközben azonban sikerült fordítani a helyzeten. Szlovákiába tartályhajókkal is egyre több gázt hoznak be, ráadásul a meleg télnek és a takarékossági intézkedéseknek köszönhetően a tárolóink töltöttsége eléri a 60 százalékot. Bátran kijelenthetjük, hogy a következő fűtési szezonnak megfelelő felkészültséggel vágunk neki” – állítja Hirman.

Miroslav Kulla, a Szlovák Gázművek (SPP) vezérigazgatója szerint Szlovákia már a világ minden tájáról vásárol gázt, bővítve az alternatív gázellátási útvonalakat. Szerződéseket kötöttek az olyan nagy világcégekkel, mint például a BP, az ExxonMobile, a Shell, az Eni és az RWE. „Szlovákia így már orosz gáz nélkül is képes lenne működni. Az oroszországi szállítások kiesése esetén a kiesett mennyiség 70 százalékát már más forrásokból is pótolni tudjuk, a tárolókból származó gázzal együtt pedig már 100 százalékban képesek lennénk helyettesíteni az orosz gázt” – tette hozzá Kulla.

A gázforrások diverzifikálása mellett Szlovákia a szállítási útvonalakat is igyekszik bővíteni. Sok évtizeden keresztül a gáz kelet felől áramlott hozzánk, vagyis Oroszországból a Testvériség gázvezetéken keresztül. Most azonban az észak–déli összeköttetésnek köszönhetően a világ más részeiből is kaphatunk gázt. Az SPP elsősorban a horvátországi és olaszországi LNG-terminálokat használja cseppfolyósított gáz szállítására. Ezekhez a közeljövőben a németországi LNG-terminálok is csatlakozhatnak. Az SPP vezetője hozzátette, hogy több németországi, olaszországi, lengyelországi és litvániai partnerrel folynak tárgyalások az LNG-terminálokhoz való hozzáférésről. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?