Szlovákia példaértékű

Pozsony. Ukrajna példát vehetne a Szlovákiában végbement reformokról, közölte Javier Solana az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikai főképviselője pozsonyi kétnapos látogatása során. Mikuláš Dzurinda kormányfővel folytatott megbeszélésén főként az európai szomszédpolitika kérdései kerültek terítékre.

Pozsony. Ukrajna példát vehetne a Szlovákiában végbement reformokról, közölte Javier Solana az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikai főképviselője pozsonyi kétnapos látogatása során. Mikuláš Dzurinda kormányfővel folytatott megbeszélésén főként az európai szomszédpolitika kérdései kerültek terítékre. Az Európa Tanács főtitkára nagyra értékelte a szlovákiai kormányon kívüli szervezetek segítségnyújtását a fehéroroszországi ellenzéknek a diktatúra felszámolása érdekében. Juraj Liška védelmi miniszter a Lengyelországgal, Németországgal, Litvániával és Lettországgal közösen kialakítandó európai harci egységről tájékoztatta Solanát. A tervezett alakulat kiépítéséhez Szlovákia kétszáz fővel járul hozzá. Az egység legkorábban 2010 első felében helyezhető majd harckészültségbe. (t, -cz-e)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?