Színházlátogatástól eltanácsolva

Kaptam egy levelet a Komáromi Jókai Színház igazgatójától, amelyben megkér, sőt felszólít arra, hogy ha lehetséges, nagy ívben kerüljem el az általa igazgatott színházat. Indoklásul egyik cikkemre hivatkozik, amelyben szerinte nem tettem mást, mint súlyosan rontottam az intézmény hitelét.

Hadd mondjam el, hogy nem ez az első eset, hogy kitiltással fenyegettek meg valamelyik színházunkban, s ezek mellett már apróságnak számít, hogy egy-egy írásom után levelekben és telefonon követelték az adott lap kiadójától, hogy vonják meg tőlem a publikálás jogát. Ez alól csak az ún. pozitív kritika volt a kivétel, amikor nem a kiadó vezetőjéhez rohantak, hanem engem hívtak fel, hogy megköszönjék.

A mostani ügy előzménye, hogy egyik lapunkban megszellőztettem eddigi egyik legdöbbenetesebb színházi élményemet. A feljebb említett színházban a Macskabaj előadásán, amelyet eléggé el nem ítélhető módon „csak” 14 éven felülieknek hirdettek meg, mellettem ült egy hét-nyolc éves forma fiúcska a szüleivel. János bácsi azt mondta, hogy ha csúnya szavakat mondanak a színpadon, fogd be a füled, s ha végtagokat dobálnak a színpadon, zárd be a szemed – világosította fel anyuka a csemetéjét az előadás előtt. A fiúcska szót is fogadott anyucinak, de a második rész közepén már az édesanyja ölében reszketett. Ezt megjegyezve abban a bizonyos cikkemben le mertem írni, hogy aki nem akar hasonló kínos helyzetet megélni, kerülje el a színház eme előadását. Tóth Tibor már a Terítéken című tévéműsor felvételei előtt jelezte, hogy nem hajlandó velem leülni egy asztalhoz, de most még ennél is tovább ment. Hadd idézzek a leveléből: „A színház a továbbiakban sem meghívót, sem szakmai anyagot, sem sajtóanyagot nem biztosít Önnek. Természetesen joga van megtekinteni a színház előadásait, azok időpontjáról és a jegyárakról a megadott telefonszámon tájékozódhat.”

Az egyik rádiós vitaműsorban mindkét igazgató megegyezett abban, hogy a régi békeidőkben egy-egy kassai vagy komáromi előadásra hat-nyolc újságíró is leruccant, míg ma messziről elkerülik a színházat. Mindketten visszasírták azokat az időket (azt már elfelejtették hozzátenni, hogy az általuk felemlített Dusza Istvánt és Havasi Pétert is többször kitiltották ezekből a színházakból), s Tóth Tibor külön az Új Szó szemére vetette, hogy a lap már hónapok óta nem hajlandó kritikát írni a Jókai Színház előadásairól. Nem tisztem kollégáim véleményét közreadni, de lassan mindannyiunknak elegünk lett a „nem túl szíves” fogadtatásból. Szakmailag, ahogy magam is többször leírtam (s itt és most nincs lehetőség ezt részletesebben kifejteni), két profi színházunk finoman szólva nincs csúcsformában, a szlovákiai magyar színjátszás a béka feneke alatt leledzik, s a gondok csak halmozódnak. De a gondokat nem lehet szőnyeg alá söpörni azzal, hogy az újságírókat kitiltjuk, ha netán a színház vezetésének nem tetsző megjegyzéseket, gondolatokat teszünk közzé. Tóth Tibor abban a bizonyos rádióműsorban azt is az Új Szó és a Vasárnap szemére vetette, hogy azok csak külföldi színészeket futtatnak, s nem az ő színészeiket. Hadd jegyezzem meg, hogy az elmúlt három évben a Vasárnap minden kassai és komáromi (sőt a SZEVASZ Színház) előadásairól beszámolt, a heti programot is rendszeresen közli, sőt a két társulat nem egy tagjával készített terjedelmes interjút. Abban viszont tényleg igaza van, hogy nincs párbeszéd a színházról, a felvidéki színjátszásról, de magánmonológot ugyan kinek lenne kedve folytatnia?

Tóth Tibornak joga van hozzá, hogy ne küldjön sajtóanyagot és meghívót egy-egy újságírónak, de ezzel csak a színházának árt. S akkor még nem említettem azt, hogy a Jókai Színház nem maszek intézmény, hanem az én adómból is fenntartott költségvetési szervezet, s mint ilyennek, kötelességei is vannak a sajtó felé. Ha az igazgató így folytatja, akkor udvari kritikusokat kell fogadnia, és reklámfelületet biztosítania lapjainkban, hogy az általa annyira hiányolt sajtóanyag megjelenhessék.

De hogy ne lepődjön meg, már most kérek egy jegyet (az ár nem számít) a Karamazov testvérek április végi bemutatójára.