Szerdán ismét sztrájkolnak a pedagógusok

Pozsony |

<p>A <a href="http://isu.sk/&quot; target="_blank">Szlovák Pedagógusok Kezdeményezése (ISU) honlapján</a> közzétett adatok szerint eddig 15 iskola 2132 pedagógusa jelezte, hogy csatlakozik a szerdán folytatódó fokozatos sztrájkhoz. Holnap már két tanórára függesztik fel a tanítást.&nbsp;</p>

Vladimír Crmoman, az ISU aktivistája elmondta: múlt héten 106 iskola 1773 pedagógusa csatlakozott az egyórás figyelmeztető sztrájkhoz, legtöbben a Pozsonyi, Kassai és Besztercebányai kerületből, legkevesebben az Eperjesiből. A terv szerint jövő csütörtökön már három tanórára, a következő pénteken, október 7-én pedig négyre függesztenék fel a tanítást. Ha nem sikerül megegyezni a kormánnyal, az ISU kilátásba helyezi a teljes, korlátlan sztrájkot is. A fokozatos, illetve az 1-4 órás sztrájk nagy előnye, hogy a hatályos jogszabályok értelmében a csatlakozó pedagógusoknak a sztrájk ideje alatt nem kell kijelentkezniük a szociális és az egészségbiztosítókból.  Kevés a 6%-os emelés Robert Fico harmadik kormányának egyik első intézkedése a pedagógusok bérét szabályozó jogszabály módosítása volt, amivel szeptembertől 6%-os béremelést hagytak jóvá az alap- és a középiskolai pedagógusoknak, valamint az egyetemi oktatóknak. A kormányprogram rendszerszintű módosításokhoz és az iskolahálózat racionalizációjához köti a 6%-os béremelést a 2018–2020-as időszakban. Peter Plavčan (SNS) oktatási miniszter ígéretet tett arra, hogy a 2017-es évre vonatkozó béremelésről tárgyalni fog a pénzügyminisztériummal. Ennek ellenére Vladimír Crmoman szeptember elején ismét benyújtotta a pedagógusok követeléseit a kormányhivatalba, melyeket Andrej Kiska köztársasági elnök mellett a parlamenti képviselőknek is eljuttattak. Az ISU kitart januári követelései mellett: a pedagógusok idén 140 eurós, jövőre pedig további 90 eurós béremelést szeretnének kiharcolni. Az ágazat költségvetését 400 millió euróval emelnék, követelik továbbá a pedagógusok kreditrendszerének átértékelését.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?