Szabadság, szerelem, és jöhet az újabb film is

Oláh Csaba felvételeElőbb Kapitány Iván hívta őt a Kútfejekbe, utána Goda Krisztinával forgatott az 56-os szabadságharcnak emléket állító Szabadság, szerelemben, a múlt héten pedig az SOS szerelem! felvételei is befejeződtek Sas Tamás rendezésében. A Katona József Színházzal, ahová korábban Zsámbéki Gábor hívta, erre az évadra nem is kötött szerződést, a fényképét azonban nem vették le a falról, ami azt jelenti: továbbra is számolnak vele.

Mi ízlik most jobban, a szabadság vagy a szerelem? – kérdeztem tőle pár nappal a film bemutatója előtt.

Ez is, az is. Mind a kettő kell, mert mind a kettőt imádom.

Három filmben dolgozott egymás után, méghozzá úgy, hogy amint végzett az egyikkel, már indult is a következő. Kezdjük akkor a Kútfejekkel. Értékét tekintve, úgy öt-tíz év múlva menynyit nyom majd a latban ez az út menti töltőállomáson forgó akcióvígjáték, amelyben egy kényszerpihenőre küldött reklámost alakít?

Ez egy stáció a pályámon. Nem mondom, hogy nem kellett volna. Tanultam belőle. Ha megy fel az ember egy toronyba, akkor más és más lépcsőfokok sorakoznak. Az egyik ép, a másik töredezett, a harmadik hiányzik, a negyedik annyira rossz, hogy bár ne lett volna, azt át is lehetett volna lépni... de minden úgy jó, ahogy van.

A Szabadság, szerelem forgatókönyvében rögtön megérezte a nagy lehetőséget?

Nem is itthon, hanem Los Angelesben olvastam először. Kint voltam a Bőrnyakúak bemutatóján, amikor Andy Vajna, az 56-os film producere behívott az irodájába, és elmesélte, hogy van egy ilyen terve. Ő már akkor biztosan sokat tudott a filmről, amit velem megosztott róla, az egy nagyon kis szelet volt. Látni akart, hallott rólam, érdekelte, mit gondolok az anyagról. Nekem pedig már ott, Amerikában megtetszett a történet. Két fontos szerep van benne, mondta Andy Vajna. Két egyenrangú szerep. Később aztán annyit változott az anyag, hogy kiderült, mégsem anynyira egyenrangúak. A fiú és a legjobb barátja, mindketten a magyar válogatott vízilabdacsapat tagjai, és együtt utaznak Melbourne-be, az olimpiára, ahol a szovjet válogatottal kell megmérkőzniük. És hogy én lennék az egyik fiú. Örültem nagyon. De hogy ki rendezi majd a filmet, az csak később vált egyértelművé. A próbafelvételre is ott került sor Los Angelesben, Andy Vajna irodájában. Jött egy ember, aki kamerázott, Dobó Kata felolvasott a szerepéből, én meg mindkét szerepből mutattam valamit. Aztán telt-múlt az idő, Goda Krisztina személyében meglett a rendező, és már itthon voltam, amikor szóltak, hogy lesz még egy válogatás, és csak utána közölték velem, hogy enyém a főszerep. És akkor azt éreztem, hogy yeees! Komoly feladat egy nagy költségvetésű filmben. Forradalom, tankok, akciók, kaland, szerelem, gyengédség, kezemben a történet, vihetem! És valóban volt mivel megbirkózni. Mindennap iszonyúan elfáradtam, de imádtam csinálni.

Ráadásul egy amerikai győzelem után. A Bőrnyakúakkal ugyanis mindent megkapott, amiről egy kelet-európai színész legfeljebb csak álmodni mer. Limuzinnal vitték a bemutatóra, vörös szőnyeg, fotósok hada...

Sam Mendes előttünk szállt ki egy még nagyobb limuzinból, utána érkeztünk mi, Adéllal, a kedvesemmel, és ahogy ez Los Angelesben lenni szokott egy ünnepi bemutatón, négyzetméterekben lehetett mérni a fotósok hadát. Kiabáltak, hogy Ájven, Ájven, Iván, Iván, közben villogtak a vakuk, különböző tévétársaságok riporterei kértek interjút, nagy volt a puccparádé, a bemutató utáni bulin pedig az összes színész megjelent a filmből. Jake Gyllenhaal nagyon aranyos volt, tényleg megörült, amikor meglátott. Két hónapot töltöttem kint a bemutató után, boldog emberként jöttem haza karácsonyra, s ezután kaptam meg Szabó Károly szerepét a Szabadság, szerelemben.

Mennyit tudott 56 történéseiről?

Nem sokat, de nem ijedtem meg. Könyv, még egy könyv, dokumentumfilmek, fényképek, a Terror Háza, felhívtam a nagyit, mire emlékezik, mi volt vele, aztán a másik nagyit is megkérdeztem... mint egy fa, növesztettem a gyökereimet. Közben próbák és próbák, edzések, előkészületek. Gyönyörű volt a „ráfutás”. A történelmi hátteret már tudtam, jött a színészi feladat.

Bár ég és lobog az energiától, az uszodai edzések, gondolom, alaposan próbára tették a kitartását.

Én mindig nagyok sok energiával dolgozom. Anélkül nem működik semmi. Gyorsúszni meg kellett tanulni. Az egyébként is másfajta mozgást, testtartást kíván, ha állandóan kint a fejed a vízből, úgy sokkal nehezebb. Nekem nem igazán volt labdaérzékem, így azt is el kellett sajátítanom. Csodagyerekek a magyar válogatott tagjai. Le a kalappal előttük. Nagyon nagy srácok. Bár mindenki ilyen lenne! Gyönyörűek, erősek, tiszta lelkűek. Sok mindenre megtanítottak bennünket. Például arra, hogyan kell úszni, amikor a fejedbe spriccelnek, mert a szemedet akkor is nyitva kell tartanod, vagy hogy mi a technikája a kiemelkedésnek, a víz alatti taposásnak. Két hónapig napi nyolc-tíz órát edzettünk a vízilabdázókkal. Büszke vagyok magamra, hogy helytálltam, mert nem volt könnyű. Vigyáztunk, nehogy gagyi legyen valamelyik jelenet, a legapróbb részletekben is hitelességre törekedtünk. Annyira megtanultunk vízilabdázni, hogy azt el tudtuk adni a kamera előtt. Úgy közlekedtünk a medencében, mint más gyalogosan, az utcán, azzal a természetességgel. Gyönyörű sport ez. Erő, kitartás, ügyesség, csapatjáték, minden van benne. Imádtam csinálni. Óriási kihívás volt. Mennék is vissza azonnal, ha hívnának. És színészileg is rengeteget kívánt a film. Jó a szerepem, volt mit megmutatni benne. Eleinte nagyképű, vagány, csajozós, tök laza a fiú. Az élet császára. Aztán beszippantja a forradalom, a politika. Fegyvert vesz a kezébe, s közben megél egy igazi, nagy szerelmet. Minden egyes forgatási napom gyönyörű volt. Az összes kaszkadőrfeladatot én csináltam, és irtóra élveztem.

Mi lobog égetőbb lánggal a fiúban? A forradalmi hevület vagy a szerelem?

A történet elején csak a csajozás fontos neki, aztán a történések hatása alatt elkezd változni, és a végén összefonódik a kettő. Ahogy megy a szerelme után, aki egy egyetemista forradalmár, egyre inkább belekeveredik az eseményekbe, s már érzi a dolgok tétjét.

Dobó Kata játssza a lányt, akivel most dolgozott először. Hogy működtek együtt?

Jól. Remélem, az a filmben is látszik majd. Én ezerrel játszottam. Húztam, vittem magammal mindenkit, mint egy állat. Iszonyú nagy felelősség volt rajtam, a munkán kívül nem érdekelt semmi más. Örülök, hogy a szó jó értelmében amerikai alapú magyar film lett.

Los Angelesben, a Golden Globe-vetítésen meg is könnyezték már az Amerikában akkreditált külföldi kritikusok. Pár nap múlva Washingtonban, a Fehér Házban George Bush is megnézi a filmet, aztán Párizsban és Londonban vetítik, majd Izraelbe és Oroszországba viszik.

Mindenféle pártállástól mentes, izgalmas magyar filmet akartunk készíteni, és remélem, sikerült. Az én életemnek mindenképpen fontos periódusa volt ez a forgatás. Meghatározó élmény marad. Legalább akkora, mint a Bőrnyakúak. Az őrület volt, ez pedig egy lényeges pont.

Dobó Kata nyilatkozta nemrég: „Amint ezt a filmet bemutatják Amerikában, el is búcsúzhatunk Fenyő Ivántól.” Ő már csak tudja, hiszen évek óta kint él.

Adja az ég, hogy igaza legyen! Ha tényleg jól sikerült a film, sok mindenre esélyt adhat. Talán még arra is, hogy valaki odaát azt mondja: „Hol van ez a gyerek, kerítsétek már elő!”

Történelmi dráma után egy romantikus vígjáték: SOS szerelem!

Sok geggel és remek helyzetekkel. Most ért véget a forgatás, még semmit sem láttam a filmből, nem tudom, milyen lesz. Én a tőlem telhető maximumot vittem ebbe is. Hálás feladat volt. Egy pénzes tahót kellett megformálnom, egy olyan bunkó kis srácot, aki elég mulatságosan jár-kel a világban. Jó szerep, jó szereplőkkel: Ullmann Mónikával, akivel a Kútfejekben dolgoztam, és Csányi Sándorral, akivel a Szabadság, szerelemben voltunk partnerek. Száz százalékig úgy formáltam a figurát, ahogy én láttam. Kitaláltam, milyen legyen, mi legyen rajta, az alapokat megtartva a szövegét is majdnem teljesen átírtam. Kreatív alkotótársa lehettem a rendezőnek. Hasznos, átfogó és tanulságos munka volt.

Akkor jöhet a „téli álom”. Kemény munka után édes a pihenés.

Édes lenne, ha tudnám, mi jön ezek után. ĺzlelgetném. Olvasgatnám. Csak nincs új forgatókönyv. Én meg új filmre vágyom a három után. „Neked nem hiányzik a színpad?” – kérdezik sokan. De igen! Ezzel együtt mégis azt mondom: kár, hogy Magyarországon nincs filmszínészstátus. Sokat szeretnék tanulni, hogy jobb legyek. Nekem nagyon tetszik a filmezés mint munkamódszer. Három-négy hónapig készül a színész a szerepre, naponta foglalkozik vele, s miután eljátszotta, két hónapig pihenhet, aztán boldogan folytatja. Nekem ez így jobban imponál, mint a napi robot, a színház. Az én habitusomhoz ez áll közelebb, így tudok többet mutatni, adni magamból. A Katonában nincs is most semmilyen feladatom. Lehet, hogy Zsámbéki Gábor már nem is gondolkozik bennem. De az is megtörténhet, hogy márciusban megint leülünk, és megbeszéljük, mi lesz.

Három film után nem lehet rossz a közérzete.

Nem rossz, de nem is olyan kirobbanóan jó. Én örök elégedetlen vagyok. Egyik munkából mennék a másikba. Már most azon töprengek, hogy hétfőtől mit csinálok, mi lesz velem, miközben kell a pihenés is. Én addig érzem igazán jól magam, míg tart a munka. Nem tudok nagy mellénnyel járni az utcán csak azért, mert három filmet forgattam egymás után. Újabb kihívásokat akarok. Ami elmúlt, az már nem annyira érdekes. Odajönnek, gratulálnak, mondják, hogy megríkattam vagy megérintettem őket... azért csinálom! Örülök, ha sikerül érzéseket kavarnom az emberekben. Ebből tudom, hogy érdemes volt. Csakhogy én nem hátrafelé nézek, hanem előre. Két éve nem játszottam színpadon, és most mégis azt mondom: új filmre vágyom. Ezen meg mindenki csodálkozik. Nem értenek. Azt hiszik, teljesen meghülyültem. Mintha már nem is lennék színész.

Pedig az. Méghozzá jó színész.

Köszönöm. Csak nem robotolok.

Lehet, hogy erre is sor kerül majd egyszer.

Minden megtörténhet. Még ez is. Na, ezért nincs az az óriási vigyor az arcomon. Nem tudom, mi lesz holnap. Két dolgot mindenesetre elhatároztam: Adélról nem fogok beszélni. Színésznő. Együtt élünk. Pont. Legyen elég ennyi. És arról sem fogok beszélni, hogy visszamegyek-e Amerikába. Van egy ember, aki már képvisel bizonyos helyzetekben, de most ezt sem fogom kiteregetni. Érlelem az energiát magamban, de nem adom ki, mert akkor elillan. A súlytalanság állapota ez, amit nehéz megélni.

Szerintem nincs mitől félnie, már nem lehet kérdéses a tehetsége.

Egyszer fent, máskor lent. Rám is ez vár, tudom. Még zuhanni is fogok. Túlélem. Mint ahogy a Bőrnyakúak utáni felhajtástól sem szálltam el. Tudom, ki vagyok, és az életről, a pályáról is tudok már egyet s mást.

Maradt még abból a pénzből, amit Amerikában keresett?

Semmi.

És valami kézzel fogható?

Az sem. Nagyon sokat elszórtam. Szegény anyám! A tesómmal együtt már vagy fél éve azt mondogatják: „Most már fogjad a pénzt, fogjad!” És többször is megkérdezik: „Ugye, nem költesz sokat, ugye, raksz azért félre?” Mert én úgy elvertem mindet, mint az állat. Remekül tudok költeni. Ehhez tényleg külön tehetség kell.

Tehát szabadság vagy szerelem?

Szabadság is, szerelem is.

Plusz fohász az Úrhoz: „Adjad, ha adhatod!”

„És adhatsz, úgyhogy adjál!” Ez egy földi távirat. Az én üzenetem.