Susko végső megoldásnak tartja veszélyhelyzet kihirdetését az egészségügyben

Boris Susko

Boris Susko (Smer) igazságügyi miniszter végső megoldásnak tartja, hogy esetleg veszélyhelyzetet hirdessenek az egészségügyben. Egyelőre nem volt erről szó – jelentette ki a kormány szerdai ülése előtt.

„Erről a kormánynak kellene döntenie, ha egyetértés lenne abban, hogy nincs más megoldás” – mondta. Susko bízik benne, hogy Kamil Šaško (Hlas) egészségügyi miniszternek sikerül megállapodást elérni, és nem lesz szükség veszélyhelyzet kihirdetésére.

Richard Raši (Hlas) beruházási miniszter úgy véli, az orvosokkal folytatott tárgyalások nem futnak zátonyra a kórházak transzformációjának témakörén. Hozzátette, a veszélyhelyzet kihirdetéséről eddig semmit nem hallott.

Tomáš Drucker (Hlas) oktatási miniszter is bízik benne, hogy Šaškónak sikerül megállapodnia az orvosokkal.

Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter szintén azt állítja, hogy a kormány eddig nem tárgyalt a veszélyhelyzet lehetséges kihirdetéséről. Teljes mértékben megbízik az egészségügyi miniszterben, és reméli, stabilizálja a helyzetet. Egyúttal abban is bízik, hogy pusztán a béremelés kérdése nem lehet akadály, hogy az orvosok visszavonják a felmondásaikat, a többi feltételt pedig szerinte teljesíti a kormány.

Már 3300 kórházi orvos adta be a felmondását szerte az országban. Készek visszavonni azokat, ha a kormány elkezdi teljesíteni a feltételeiket. A fő elvárásuk a 2022-es memorandum betartása, melyet az akkori kormánnyal írt alá a LOZ.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?