Susko tiszteletben tartja a Dušan Kováčik ügyében hozott bírósági döntést

Boris Susko

Boris Susko igazságügyi miniszter (Smer) azt mondta, tiszteletben tartja a Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) Dušan Kováčik volt különleges ügyész ügyében meghozott döntését. A bíróság kedden bűnösnek találta a vádlottat.

„Az ítélet még nem jogerős. Tudomásom szerint ebben az ügyben is folyamatban van még a hivatali jogkörrel való visszaélés ügyében indított büntetőeljárás, ezért lehetnek még meglepetések” – mondta a miniszter a szerdai kormányülés után.

A tárcavezető közölte, ebben az ügyben nem nyújtott be panaszt. „Egy másik ügyben nyújtottam be fellebbezést, nem kötném össze a két ügyet” – tette hozzá.

A Besztercebányai Speciális Büntetőbíróság egyesbírója kedden bűnösnek találta Dušan Kováčikot, de halmazati büntetést nem szabott ki a vádlottra. Az ügyészség kenőpénz elfogadásával vádolta meg a volt különleges ügyészt. A gyanú szerint 2016-ban 50 ezer eurót fogadott el egy külön erre a célra előkészített könyvbe rejtve, azért, hogy két büntetőügyben megakadályozza a büntetőeljárás megindítását. Az ítélet nem jogerős. A vádlott fellebbezett, a fellebbezésről a Legfelsőbb Bíróság dönt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?