Somogyi Alfrédot, a közszolgálati tévétanács tagját a tegnap elfogadott törvényről

A tévétanácsnak 9 helyett 15 tagja lesz, megbízatási idejük hat évre nő, miközben a tagok egyharmada kétévente kicserélődik. Mit szól ehhez?
A norma kidolgozói nem vették a fáradságot, hogy hivatalosan tájékoztassák a televízió vezetőségét és a tévétanács tagjait arról, hogy ilyen törvény készül.

A tévétanácsnak 9 helyett 15 tagja lesz, megbízatási idejük hat évre nő, miközben a tagok egyharmada kétévente kicserélődik. Mit szól ehhez?

A norma kidolgozói nem vették a fáradságot, hogy hivatalosan tájékoztassák a televízió vezetőségét és a tévétanács tagjait arról, hogy ilyen törvény készül. A kulturális minisztériumban létrejött egy bizottság, mely a törvényt előkészítette, ebben részt vett a tévétanács egy tagja is – ám nem tanácstagi minőségében –, tehát nem hivatalos információim vannak.

Nem hivatalosan tudja, hogy erősödnek a tanács jogkörei? Jövő februártól a testület hatáskörébe tartozik az STV igazgatójának kinevezése és menesztése.

Csehországban ez már így van. Jó lenne, ha az új törvénnyel összhangban a tanács is új alapszabályt és tárgyalási rendet fogadna el, melyek egyértelműen szabályoznák, hogyan élhetünk a megerősített hatáskörökkel. Erre azért van szükség, hogy ne fordulhasson elő: ha valakire csúnyán néz az igazgató, azonnal kezdeményezi leváltását. Idáig 150 embertől függött, mostantól 15 tanácstag dönt az igazgatóról. Úgy tűnik, a politika lassan leveszi a hüvelykujját a televízióról.

Az új norma értelmében az STV vállalkozhat. Ez mit jelent?

A vállalkozás lehetővé tételét a tévé igazgatója már korábban szorgalmazta, mert az STV nem léphetett be semmilyen vállalkozásba, például nem lehetett tagja kft.-nek. Ez főleg az elektronikus nézettségmérő berendezések, a peoplemeterek miatt fontos. Ezeket ugyanis minden televízió szerette volna kisajátítani, ezért felvetődött, hogy a nagy tévék közös kft. keretében üzemeltessék. Mivel az STV nem léphetett be ilyen társaságba, kimaradt volna a peoplemeteres történetből, azaz saját nézettségi adataiért a Markíza és a JOJ által fenntartott kft.-nek fizetett volna. A vállalkozás egyik formája a reklámidő eladása, ez is könnyebb lesz.

Épületet, irodát is bérbe adhat?

Igen, ha a módosítás értelmében valóban tulajdonába kerül az a vagyon, melyet idáig kezelt. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?