Sólymos László részt vett az EU környezetvédelmi minisztereinek tanácsán

<p>Az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése és az alacsony szénfelhasználású technológiákba való befektetések növelése. A környezetvédelmi miniszterek tanácsa ebből a célból vizsgálta felül a tanács általános irányvonalát, mely a kibocsátási kvótákkal való kereskedelmet szabályozza. A szlovák delegációt Sólymos László miniszter vezette.</p>

A javasolt irányelv a tanács szintjén kompromisszum, amely azonban elég ambiciózus abban, hogy a cégeket az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére ösztönözze az engedélyek árának növelésével is. Ugyanakkor az irányelv megfelelően kiegyensúlyozott a vállalkozói környezettel szemben is, mivel folytatódni fog az ingyenes kvótakiosztás a magas energiafelhasználású iparvállalatok számára, és a cégek többféle kompenzációs mechanizmusokhoz is hozzáférhetnek.

A tanács általános irányelvének sikeres módosítása mögött ott van Szlovákia hatalmas erőkifejtése a szlovák elnökség idején az előző félévben, amikor is a javaslatot kidolgozták. A körülmények azonban nem tették lehetővé, hogy az erőfeszítéseket már akkor, tavaly decemberben siker koronázza. A környezetvédelmi miniszterek szintjén tegnap született általános irányvonal az alapját képezi a további találkozóknak a máltai elnökség és az Európai Parlament között, azzal a céllal, hogy mihamarabbi megegyezés szülessen. Az emissziós kvótákkal való kereskedelmet szabályozó irányelv jelenti majd a gerincét annak a szabályozásnak, amely lehetővé teszi a párizsi klímaegyezmény implementálását a tagállamok számára.

Az irányelv átdolgozásának célja nem az unió ipari termelésének felszámolása, hanem az üvegházhatású gázok kibocsátásának költséghatékony módon való csökkentése. Ezért az ipar versenyképességének megőrzése fontos eleme a megegyezésnek, főleg a harmadik országok irányában, amelyekben napjainkban nincsenek olyan szabályok, mint az EU-ban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?