Sólymos László: Mivel tűnik ki Vereknye polgármestere Szlovákia településeinek többi vezetője közül

<p>Egy dologra mindenképp megtanít a&nbsp;miniszteri munka. Csodálni a&nbsp;polgármesterek erőfeszítéseit. Rendszeresen találkozom ugyanis velük.&nbsp;</p>

Csak ebben a hónapban Késmárkon, Léván, Komáromban beszélgettem a környező falvak elöljáróival. És mint más régiókban, most is csak ámultam, mennyi munkát képesek némelyek közülük belefektetni abba, hogy jobbá tegyék településük lakóinak életét. De vannak ellentétes példák is, melyeken szintén nem győzök csodálkozni. Úgy, mint Vereknye polgármesterének esetén.

A minisztériumban a nyitott ajtók politikáját folytatjuk. Bárki jön is, annak igyekszünk segíteni. Ezt Vereknye polgármestere is tudja. Elvégre gyakori vendég nálunk. Akár mint a vereknyei hulladéklerakóról folyó egyeztetés konstruktív részese. Akár mint tüntető a minisztérium előtt, amikor pont az ellenkezőjét mondja. Egyfajta folklórnak tekintem ezt már. És megszoktam. Legalábbis eddig. Mert amikor már azt hittem, hogy a polgármester úr nem tud semmivel meglepni, újra megcsinálta.

Találkozni akart a minisztérium vízügyi szakembereivel. Mert polgármesterként ráébredt, hogy a kertvárosban vannak lakók, akik nem jutnak ivóvízhez. Természetesen eleget tettünk a kérésének. Kollégáim elmondása szerint azonban szokatlan találkozás volt. Hogy el tudja magyarázni, mit is akar pontosan, a polgármester egy kölcsönkért térképre ujjával rajzolta be a vízvezetéket. Nem tudta hány házat, hány embert érint pontosan a probléma, de arról világos elképzelése volt, mennyibe fog kerülni. Munkatársaim természetesen megkérték, hogy hozzon pontos adatokat, akkor majd lehet tárgyalni milyen lehetőségei vannak a minisztériumnak, hogy segítsen Vereknye lakosainak. Több se kellett a polgármesternek. Másnapra sajtótájékoztatót hívott össze, ahol bejelentette, elutasítottuk.

Az igazság az, hogy nem utasítottuk el sem őt, a vereknyeieket meg végképp nem. Azt a módszert utasítottuk el, ahogy a munkáját végzi. Furcsa, amikor egy polgármester csak egy homályos elképzeléssel érkezik a tárgyalásra. De arra számítani, hogy a kölcsöntérképen való ujjal rajzolásért pénzt kap, felülmúlja a hétköznapi halandók képzeletét is.

Nem tudom, mi motiválja a polgármester urat. Nem hiszem, hogy ennyire naiv lenne. Ahhoz túl régóta van a politikában. Akár polgármesterként, akár pozsonyi képviselőként, akár főrévi képviselőként. Csak egy magyarázat jöhet szóba – a helyhatósági választások. És a polgármester most láttatni igyekszik magát vagy alibit kreál.

Csakhogy a vízvezeték-építés ügyében az évek során csak két dolgot tett. Kedden kölcsönkért egy térképet a minisztériumban, szerdán pedig sajtótájékoztatót tartott arról, hogy nem járt sikerrel. És éppen ez az, amiben különbözik a többi kollégájától. Ők keményen dolgoznak többek között azért is, hogy vízvezetéket biztosítsanak a polgáraiknak. 2017. október 31-ig lehetett támogatást igényelni a Környezetvédelmi Alaptól. 169 kérvény érkezett. Gondolják, hogy köztük van Vereknye kérvénye is? Nincs. Tavaly és tavalyelőtt sem érkezett igény a városrészből.

Vereknye polgármestere számomra örökre egyedülálló jelenség marad a szlovákiai városok és falvak képviselőinek körében. Még szerencse, hogy egyedi. Ha mindenki három héttel a határidő lejárta után kérne pénzt a vízvezetékre, előkészítés és dokumentáció nélkül, akkor sehol sem folyna a víz.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?