Egy rossz házasság titka

Tavaly áprilisban végignéztem egy, az Új Szó weboldalán közzétett stúdióbeszélgetést, melynek Bugár Béla és Berényi József volt a vendége. Miután megtekintettem, rájöttem, hogy a sikeres szlovákiai magyar képviselet elérésére tett kísérlet úgy, ahogy van, egy halott ügy. Mindkettőjüktől előre elnézést kérek, de az a múltban ragadt személyeskedés és veszekedés, amit láttam, egyszerűen kiábrándító volt számomra. Egymást győzködték egymás szavába vágva, túlkiabálva, hogy kinek van mennyire igaza, ki hány szavazatot és mikor szerzett, kinek van nagyobb joga képviselni a magyarokat és miért, ki hol hibázott, kinek kellene inkább csendben maradnia, és így tovább. Egyszerűen nem tudnak túllépni a több évtized alatt elszenvedett személyes sérelmeken. Olyan érzésem volt, mintha nem egy korrekt, előremutató politikai vitát láttam volna, ami a választópolgárokért van, hanem egy családi perpatvart.

Sajnos ezt érzem még ma is, ami mély csalódottsággal és szomorúsággal tölt el, mert ma is annak vagyok szem- és fültanúja, hogy Berényi és Sólymos a médián keresztül üzenget egymásnak. Berényi visszavonulna, de ha Sólymos akarja osztani az észt a 0,26%-ával, akkor már nem is annyira, nehogy már az legyen, amit a másik akar, hiszen a 3,88% mégiscsak több a 0,26%-nál, nem? De. És? Ugyanúgy elveszett mind a két pártra leadott magyar szavazat. Kidobtuk az ablakon.

Képtelenek vagyunk az önreflexióra, tanulni a hibáinkból és túllépni a múlton? Még mindig megy a veszekedés és az egymásra mutogatás. Csakhogy ebből a választóknak már elegük van. Ennyi elszenvedett választási kudarc után ennél világosabban már nem is lehetne látni – persze csak annak, aki akarja látni (akik a politikából élnek, azok láthatóan kevésbé látják a nyilvánvalót) –, hogy a magyarok nagy része már el sem megy szavazni, vagy inkább átszavaz szlovák pártokra. Ez olyan, mint egy rossz házasság. Az egyik fél sem enged, összeköti őket az ingatlan, a vagyon, a pénz feletti rendelkezési kényszer (a parlamenti választások után járó 3,3 millió euró), a büszkeség, a sértett önérzet és a megszokás. De eközben legjobban a házasságon belül élő gyerekek, jelen esetben a választók isszák meg az egésznek a levét. Ők szerzik a legtöbb sérülést, mert nem kapnak elég támogatást és segítséget.

Már volt 2 válás, 3 új esküvő, felbukkant már 3-4 új fél is, meg lett próbálva elölről, hátulról, oldalról, alulról, és nem működött. Erőltetjük, ami nem megy, de ha egy kapcsolat megromlik, azt csűrhetjük-csavarhatjuk akárhogy is, az nem lesz olyan már soha többé, mint régen. Az elszakadt, összekötött kötélen is ott marad a csomó.

De mindennek ellenére én bízom a józan emberi ítélőképességben és a változás erejében, ami jó emberi kapcsolatokon alapuló, életképes és sikeres utat jelenthet minden Szlovákiában élő magyar számára.