Smer–MKP koalíció alakul Nagyszombat megyében

<p>Pozsony. A Smerrel lép koalícióra Nagyszombat megyében a Magyar Közösség Pártja (MKP), pedig jobboldali koalíció is alakulhatott volna. Tibor Mikuš megyeelnök a két párt frakcióján kívül a függetlenek hatfős táborára is támaszkodhat.</p>

ÚJ SZÓ-HÍR

Az MKP-nak, a Hídnak, a KDH-nak és az SDKÚ-nak összesen 22 képviselője van a 40 fős testületben, vagyis többségben vannak. A 11 MKP-s képviselő azonban inkább a 12-fős Smer-frakciót választotta, és a hat függetlennel kiegészülve kormányozzák majd a megyét. Jobboldali koalíció létrehozásának gondolata fel sem merült az MKP-ban. „Ilyen hatásköri elosztásnál, amikor a közvetlenül megválasztott megyeelnöknek nagy a befolyása, tulajdonképpen ő választ” – magyarázta a Smer–MKP–független koalíciót Berényi József, az MKP elnöke. Szerinte hiába kötnek a pártok egyezséget, a megyeelnökkel szemben nem tudnak dolgozni. „A megyeelnök csaknem mindent megvétózhat, gyakorlatilag megkerülhetetlen – véli az MKP elnöke. – A megyeelnök ezt a három frakciót szólította meg.”

A Híd a választások alatt többször is felszólította Berényit, hogy mondja meg, az MKP kivel akar együttműködni a választások után, választ azonban nem kapott. „Ha valóban ilyen koalíció fog kormányozni, akkor nagyon figyelünk munkájukra” – mondta lapunknak Nagy József, a Híd megyei képviselője. Az MKP meg sem szólította a jobboldali pártokat. „Sajnálom, hogy nem alakult jobboldali koalíció, hiszen egy ilyen szövetség közelebb hozhatta volna az MKP-t a jobboldalhoz” – magyarázta Nagy.

Berényi szerint a koalíciós együttműködésről hivatalos szerződés sem készül; az alelnöki pozíciót annak függvényében vállalja majd el, hogy milyen hatásköröket kap. „Erről jelenleg még tárgyalunk” – mondta az MKP elnöke. Az elmúlt ciklusban az MKP által jelölt alelnök, Kvarda József hatáskörébe tartozott a Dunaszerdahelyi és a Galántai járás, valamint a regionális fejlesztés és a regionális politika. Berényi egyelőre nem akarta elárulni, hogy ennél többet kérnek-e. „A területi felosztás, valamint a hatáskörök alapján tevékenykedik majd a három alelnök” – magyarázta Berényi. – Jelenleg tárgyalunk a bizottságok elnöki posztjairól, a döntés a február 5-i testületi ülésen várható.”

Az MKP frakciójában több lehetséges jelölt neve is felmerült az alelnöki posztra, de végül a frakció a pártelnök jelölését támogatta. Lapunk információi szerint Kvarda József, a korábbi alelnök és Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere is szívesen vállalta volna ezt a feladatot. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?