Sírunk, vagy bazsaválunk?

BODZÁSI G. KÁLMÁN

Valóban szomorú, hogy a rádióban és a televízióban újabban nem kap helyet a magyar nóta és a cigányzene. Sajnos mindez annak a függvénye, hogy egy ideje részesei vagyunk a magyar kulturális örökségünk céltudatos és következetes felszámolásának. Szerencsésre Magyarországon és Szlovákiában is akadnak emberek, akik próbálnak gátat vetni ennek a folyamatnak, sajnos minimális sikerrel. Csupán a Duna Televízióban láthatunk és hallhatunk néha fiatal cigányzenészeket (nem romákat!), akik a legmagasabb szinten képviselik a műfajt.

Valóban jó kezdeményezés a Czinka Panna Prímásverseny évenkénti megrendezése, hiszen ez is a cigányzene életben maradása végett történik. A nemes szándék ellenére azonban mégis át kellene gondolni egyet s mást! Ha nem tévedek, a verseny egyik célkitűzése a szlovákiai fiatal tehetségek felfedezése. Egy kicsit elszomorító, hogy csupán öt (5!) résztvevője volt a versenynek, holott azoknak a száma, akik néhány éve elvégezték a Rajkó iskolát, vagy jelenleg is ott tanulnak, esetleg magyarországi szakiskolák, szlovákiai zeneiskolák vagy konzervatóriumok diákjai, szóval az ő számuk elérheti a 25–30-at is. Hogy erről valós képet kapjunk, fel kellene térképezni a terepet Abarától Pozsonyig. Mérlegelni kellene azt is, milyen jövője van a cigányzenének. A jelenlegi helyzet ugyan kilátástalannak tűnik, a valóság azonban az, hogy a jó cigányzene iránt igenis van kereslet külföldön is, de csak olyan zenészek számára, akik nem jó, hanem kiváló muzsikusok, sokoldalúak, és jobban játszanak egy-egy rockegyüttesnél.

A közelmúltban egy lesújtó riportot mutatott be a Duna Televízió öt gömöri településről. Az a néhány idős zenész, aki megszólalt és muzsikált is (körülvéve ácsorgó, unalmas képet vágó fiatalokkal), siratta a régi szép időket. Látván az elszomorító képet, arra gondoltam, hogy kinek a feladata volna megismertetni és megszerettetni a fiatalokkal a cigányzenét? Mert ha a tizen- és huszonévesek sosem hallottak ilyet, miért is vonzódnának hozzá? Ahhoz, hogy pl. a gömöriek (meg a többi muzsikuscigány) lépni tudjanak, nagy összefogás, átgondolt stratégia és valóban hozzáértő szakemberek segítsége kellene. A kezdeményezésnek sajnos nyoma sincs. Nem ártana talán újra rangra emelni a Bihari-ünnepségeket, létrehozni egy fiatalokból álló cigányzenekart, majd egy magas művészi szint elérése után biztosítani számukra hazai és külföldi szerepléseket. A fiatalok itt vannak, nem tudnak mit kezdeni szabad idejükkel. Úgy néz ki azonban, hogy hiányzik a megfelelő kezdeményezés és a szakemberi irányítás. A helyzethez nem biztos, hogy sok pénz kellene, inkább csak az akarat és kitartás. Először bizonyítani kellene a zenekar életképességét, utána lehetne gondolkodni az anyagiakon. Ez pedig a cigányok és „parasztok” feladata, akiknek szívügyük a cigányzene további életben maradása. És mindezt próbáljuk megoldani önerőből, mert gondoljunk a focira: labda van, csak meg kell tanítani a fiúkat rúgni!

Egy másik észrevételem: miért pont a Monti „csárdás” a Czinka Panna Prímásverseny kötelező száma? Vegyük szépen tudomásul, hogy a magyar verbunkos- és cigányzene történelmében milyen szerepet játszottak a mi, felvidéki hegedűseink: a nagyabonyi születésű legendás „naturalista” prímáshegedűs és zseniális cigány zeneszerző, Bihari János vagy a pusztafödémesi jurátus, nemes Lavotta János, a tanult hegedűs és zeneszerző. A két hegedűs zeneszerzőnek vannak olyan verbunkosai, palotásai és egyéb hegedűszólódarabjai, melyek pótolhatnák Vittorio Monti „csárdását”, amely annyira közismert, hogy már régen nem szorul további népszerűsítésre egy sajógömöri prímásversenyen. (Persze az sem volna szerencsés dolog, ha valaki a fejéhez kapna, és a Monti-darabot lecserélné a „Pacsirtá”-ra, Grigoras Dinicu kompozíciójának rosszul értelmezett töredékére.)

Végezetül: valóban olyan tehetetlenek vagyunk, hogy az itteni magyarok nem tudnak összeverbuválni egy megfelelő színvonalú cigányzenekart, amelyik meg tudná oldani a versenyzők kíséretét? Nem ártana felmérni, hogy Pozsonytól Abaráig hány cigányzenekar létezik, ahol nem csupán idősek muzsikálnak. Pedig biztosan vannak, csak meg kell őket keresni! És a zsűri? Ők is „neves magyarországi szakemberek” voltak. Valóban ennyire szegények vagyunk? Akkor megérdemeljük sorsunkat, mert aki azt hiszi, hogy a szomszéd kertjében zöldebb a fű, mint nálam, az szánalmas alak.

Befejezésül: az 50–80 éves cigányzenészekhez fordulok: miért nem adtatok vonót a gyerekeitek, unokáitok kezébe? Ha nem is a megélhetés gondolata vezérelt volna benneteket, a zene iránti szeretet erre kötelez mindannyiotokat. Ha tanulni akarnának a fiatalok, ez napjainkban nem okozna gondot, mert a lehetőség adva van, csak élni kellene vele. De úgy látszik, könnyebb a sírás, mint a bazsaválás!