Simon: nem vettem meg Hlina pártját

Ha valaki pártalapításba fogna, annak két lehetősége van. Az egyik, hogy összegyűjt 10 ezer aláírást, és a szükséges dokumentumok benyújtása után bejegyezteti a pártot a belügyminisztérium-ba.

Ha valaki pártalapításba fogna, annak két lehetősége van. Az egyik, hogy összegyűjt 10 ezer aláírást, és a szükséges dokumentumok benyújtása után bejegyezteti a pártot a belügyminisztérium-ba. A másik, hogy átvesz egy pártot a létezők közül, és átnevezi.

Legutóbb Simon Zsoltról láttak napvilágot olyan állítások, mely szerint pártot szeretne alapítani, és ezért átvenné Alojz Hlinától, a KDH új elnökétől annak korábbi pártját, a Szlovákia polgárai (Občania Slovenska) formációt.

Arról, hogy Simon Zsolt független képviselő újabb magyar érdekeltségű pártot igyekszik alapítani, már röviddel a Hídból való kilépése után felröppentek a hírek. A politikus akkor ezt tagadta, ám most Csáky Pál, az MKP EP-képviselője lebegtette meg ugyanezt egy nyilvános Facebook-bejegyzésben. Csáky ugyanis azt írja, Simon Zsolt legújabb petíciózási kísérlete a választási időszak lerövidítéséért tulajdonképpen pártfelfuttatási kísérlet. „A Hlina-pártot ugyanis Zsoltunk már megvette, a párt, mint olyan, már a zsebben van” – írja a politikus. Csáky Pált megpróbáltuk elérni, hogy mondjon többet információiról, de nem jártunk sikerrel.

Simon Zsolt az Új Szónak elutasította Csáky Pál kijelentését. Elmondása szerint állítólagos pártalapítási szándékai felvetésével előbb a Híd akarta elterelni a közvélemény figyelmét, most pedig az MKP akarja tenni ugyanezt a Főnix-ügyről. „Csáky híreszteléseinek nincs alapja. Már az MKP elnökeként is gyakran kapták hazugságon, mikor ilyen »jól értesült« volt” – jelentette ki.

Pártokkal nem üzletelünk

Alojz Hlina korábbi pártjáról jelenleg semmit sem hallani, a politikus már a KDH új elnöke. A szlovák bulvársajtóban május végén jelent meg, hogy látták őt kávézni Simon Zsolttal. Hlina lapunknak ugyan megerősítette, hogy többször is találkoztak Simonnal, ám azt mondta, nem tárgyaltak a párt átvételéről. Azt is kizárta, hogy bárkinek odaadná a pártját, melynek nevében a pártregiszter szerint még mindig ő hivatott eljárni. „Pártokkal nem üzletelünk” – jelentette ki. Úgy nyilatkozott, csak ő maga 3000 aláírást gyűjtött a párt megalapításához, és ez hatalmas munka volt. Elmondása szerint azért van még mindig ott a neve a párt adatlapján, mert csak októberben lesz a tisztújító közgyűlés, és a bejegyzést csak ez alapján lehet átírni. Hozzátette, a közgyűlésen megtárgyalják majd azt is, hogy beolvadjon-e a párt a KDH-ba.

Sok az „alvó” párt

Szlovákiában jelenleg körülbelül 170 politikai párt vagy mozgalom létezik, többségük azonban inaktív, vagy felszámolás alatt áll. A múltban több olyan politikus is volt, aki már egy létező párt átvételével és átkeresztelésével szállt ringbe a politikai arénában. Ilyen volt például Boris Kollár, aki a Sme rodina elnevezésű pártját a Szlovákia Polgárainak Pártja (Strana Občanov Slovenska, nem azonos Hlina korábbi pártjával) vette át. De így kerülhetett a politikai színpadra Kotleba pártja is, melyet eredetileg Borbarátok Pártjának hívtak, ám a szélsőjobb politikus átvette, majd Mi Szlovákiánk Néppártra keresztelte át.

Az MKDSZ-t is „vették”

A szlovákiai magyar politikai palettán is született már így párt. Az MKDSZ-nek ugyanis annak idején bevallásuk szerint nem sikerült összegyűjtenie a szükséges 10 ezer aláírást, ám végül a Krivánszky Miklós nevével fémjelzett Szlovákiai Vállalkozók Pártjának jogutódjaként sikerült elindítaniuk a kereszténydemokrata formációjukat. Itt ugyan az eredeti „tulajdonos” is maradt, Krivánszky jelenleg a párt alelnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?