Sikeres volt a nárciszok napja

Kassa/Vágsellye. A tavalyi összegnél százezer koronával több adományt sikerült összegyűjteniük a kassai önkénteseknek pénteken, a nárciszok napján. A Rákellenes Liga hatodszor rendezte meg a közadakozást, amely évről-évre nagyobb sikernek örvend.

Kassa/Vágsellye. A tavalyi összegnél százezer koronával több adományt sikerült összegyűjteniük a kassai önkénteseknek pénteken, a nárciszok napján. A Rákellenes Liga hatodszor rendezte meg a közadakozást, amely évről-évre nagyobb sikernek örvend. Mária Wagnerová, a liga kassai vezetője elmondta, hogy a nárcisz az emberiesség virága, és aki március 22-én nárciszt tűzött a kabátjára, a rákban szenvedőkkel való együttérzését demonstrálta. Tavaly 620 ezer korona gyűlt össze, melyből a kassai onkológiai klinika számára vásároltak orvosi műszereket. Akkor is, most is kevésnek bizonyult a hatezer szál élő, és harmincezer mű-nárcisz. A legtöbben húszkoronás bankjegyet dobtak az urnába, ám akadtak százast, sőt ezrest adományozók is, a legkisebb adomány öt korona volt. Wagnerová szerint valamennyi szlovákiai családban előfordult már rákos megbetegedés, ezért lassan senki sem maradhat közömbös az ügy iránt. Összesen ötszáz közép- és főiskolás önkéntes járta a városközpont utcáit, a nagyobb áruházakban pedig információs standokat állítottak fel a liga dolgozói. A Tesco áruházban egész nap orvos válaszolt az érdeklődők rákmegelőzéssel és rákkutatással kapcsolatos kérdéseire. Tavaly és tavalyelőtt nagy sikert aratott a kassai múzeumok és galériák akciója, melyet idén is megismételtek. Aki pénteken nárcisszal érkezett a kiállításokra, ingyen léphetett be a múzeumokba. Wagnerová elmondta, hogy a pozsonyiakkal ellentétben ők nem tartottak attól, hogy „álönkéntes” szélhámosok jelennek meg az utcákon, mivel ilyesmire Kassán még nem volt példa. A Nárciszok Napjának ötlete tizenhat évvel ezelőtt ĺrországban fogant meg, azóta az egész világon elterjedt.

A Duslo vegyiüzem önkénteseinek 35 600 koronát sikerült összegyűjteniük a nárciszok napján, a rákellenes liga javára szervezett gyűjtésen – tájékoztatta lapunkat Jaroslav Barcúch, a Duslo Rt. szóvivője. A említett összegből csupán a Duslo területén 23 200 koronával adakoztak az alkalmazottak. Pénteken a járási székhely utcáin átlagosan három ember közül ketten viselték a szolidaritást jelző nárciszkitűzőt, és örvendetes, hogy a többségük, fiatal, főként diák volt. A szóvivő szerint kár, hogy nincs aki összehangolja a gyűjtési akciókat. (juk, gl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?