Schmitt: az autonómiatörekvésnek nincs alternatívája

Budapest |

<p>Az autonómiatörekvésnek nincs alternatívája - jelentette ki Schmitt Pál köztársasági elnök, amikor a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) vezetőit fogadta pénteken a Sándor-palotában.</p>

Az autonómiatörekvésnek nincs alternatívája, ha együvé akarjuk, hogy  tartozzon a nemzet, vagy ha azt lemorzsolódást, ami az elmúlt évtizedekben a statisztikai adatokban is megjelent részben meg akarjuk állítani vagy menteni ami menthető - mondta az államfő.     A tanácskozáson részt vett mások mellett Tőkés László, a KMAT és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára, valamint a Székely Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Párt, a Magyar Koalíció Pártja, a Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének képviselői.     Schmitt Pál a tanácskozás előtt mondott köszöntőjében arról beszélt, hogy az autonómiatörekvések kérdésében egyrészt a határon túli magyar szervezetek is megvívják a saját harcaikat, másrészt a magyar kormány is markánsan kiáll a nemzetstratégia mellett.      Mint mondta, államfőként az a munkája, hogy "puhítsa" a szomszédos országok államfőit, így az elmúlt egy évben minden szomszédos ország elnökével találkozott, és mindenhol elmondta, hogy Magyarország magyarokkal van körülvéve.     Hozzátette: minden esetben van konkrét kérés is, amit jószívvel továbbít, például egy temető, egy templom, egy iskola vagy egy könyvtár megmentése.     "Sokszor nem örülnek neki, mert részben az elnökök nincsenek döntéshozó helyzetben, részben úgy gondolják, hogy na, tessék megint jönnek a magyarok, már elnöki szinten is nyomulnak" - fogalmazott.     Schmitt Pál köszöntője után a tanácskozás zárt részén Tőkés László, a KMAT elnöke foglalja össze a szervezet céljait és az együttműködés lehetőségeit Magyarországgal. Ezután a jelen lévő szervezetek vezetői ismertetik sajátos problémáikat, és kiegészítik a korábban írásban elküldött autonómiakoncepciójukat. Schmitt Pál hivatalba lépése óta ez az első ilyen találkozó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?