A partvonalon toporognak a magyar törpepártok

A Magyar Fórumnak jelenleg nincs más lehetősége, mint kivárni, míg megállapodik az együttműködésen a három legnagyobb magyar politikai szubjektum ⋌(TASR-felvétel)
Pozsony |

Egyelőre három magyar párt nyilvánította ki együttműködési szándékát, de vannak még politikai formációk a partvonal mellett. Az utóbbiak közül az Új Egység Mozgalom a magyarországi szélsőjobbal egyeztet, míg a Magyar Fórum a területi autonómiától zárkózott el.

A Híd, az MKP és az Összefogás először egymással szeretne megállapodni, a többi szubjektummal csak ez után ülnének le az együttműködésről tárgyalni. Így egyelőre nem egyeztetnek a jórészt korábbi MKP-sokból álló Új Egység Mozgalommal sem, amely önállóan próbál kapcsolatokat építeni. A kezdeményezés a közösségi oldalán azt írja, részt vettek a magyarországi Mi Hazánk Mozgalom tisztújító kongresszusán.

Kik ezek?
Hunyadi Bulcsú, a Political Capital radikalizmusra, szélsőjobboldalra és populizmusra fókuszáló programjának vezetője lapunknak elmondta, a Mi Hazánk Mozgalomról kijelenthető, hogy egy szélsőjobboldali párt. „Leggyakrabban romaellenes témákat hoznak fel, amelyeket persze mindig valahogyan becsomagolnak” – mondta. Az elemző szerint a párt képviselői rasszista narratívákat használnak, de igyekeznek azt mindig kódoltan megfogalmazni. Hunyadi elmondta, az ilyen kettős beszéd nagyon jellemző a szélsőségesekre. „A párt elnökétől, Toroczkai Lászlótól pedig gyakran hallani antiszemita összeesküvés-elméleteket is” – emlékeztetett a szakember, és hozzátette, a pártban nagyon erős az EU- és bevándorlásellenesség, illetve a homofóbia. A Mi Hazánk Mozgalom nagyon szorosan együttműködik más szélsőjobboldali szervezetekkel, mint amilyen a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, vagy a Betyársereg. Az utóbbiról Hunyadi elmondta, a szervezet gyakran fenyeget meg romákat. A szakember arra emlékeztetett, a mozgalom 2018-ban a Jobbikból vált ki, ami végső soron a kormányzó Fidesz malmára hajtotta a vizet. „Ami egyértelműen látszik, hogy a Mi Hazánk politikusait előszeretettel hívják meg a Fidesz-közeli médiumokba” – mondta. Szerinte látható, hogy a szélsőséges párt szerepeltetése a Fidesz érdekében áll.

Hogy kerültek oda?
Az ügyben megkerestük Samu Istvánt, az Új Egység elnökét, aki elmondta, azért fogadták el a Mi Hazánk Mozgalom meghívását, mert azt nemzetstratégiai kapcsolatépítésnek értelmezték. „Bármelyik szubjektum számára nyitottak vagyunk, amely a Kárpát-medencei magyarságban gondolkodik” – mondta. Nem lát problémát abban, hogy egy szélsőjobboldali párttal tárgyaltak. „Ahogy abban sem látnék problémát, ha a magyarság érdekében a szociáldemokratákkal tartanánk a kapcsolatot” – tette hozzá. A mozgalom vezetője azt állítja, azt sem tapasztalta, hogy a magyarországi mozgalom tagjai rasszista retorikát használnak. Ezzel kapcsolatban megemlítette, ők szeretnének mozgalmukon belül egy roma tagozatot is létrehozni. Samu saját bevallása szerint a magyar párt elnökének az antiszemita kijelentéseit sem ismeri. „Nem hallottam még tőle ilyet” – mondta. A mozgalom vezetője arról is beszélt, hogy korábban már találkoztak a magyar kormány és kormánypárt képviselőjével, a fideszes Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral is.

A Magyar Fórum 
A három párt által az együttműködési tárgyalások során egyelőre mellőzött másik politikai szubjektum a Magyar Fórum, amelynek alelnöke, Gál Zsolt többek közt lapunk hasábjain igyekezett elhatárolni pártját a területi autonómia koncepciójától. Szerinte ez nincs összefüggésben azzal, hogy nem hívták őket a tárgyalóasztalhoz. Kiemelte, nem az MKP autonómia-koncepciójával akartak szembehelyezkedni, hiszen az a területiség elvén túl nagyon sok mást is tartalmaz. Arra a kérdésre, hogy miért tematizálják a területi autonómia kérdését, mikor jelenleg ez nem tartozik a terítéken lévő ügyek közé, Gál így válaszolt: „Ez valóban nem tartozik a napi aktualitások közé, de rendszeresen visszatérő kérdésről van szó.” A párt alelnöke arról beszélt, nagyon sok mindent lehet autonómia alatt érteni, egyes formáival a Magyar Fórum is együtt tud érteni. „De nehezen tudom elképzelni, hogy egy olyan együttműködésbe lépjünk be, amelynek a programjában szerepel a területi autonómia” – tette hozzá. A párt alelnöke elképzelhetőnek tartja, hogy amennyiben a magyar politikai szereplőkkel nem tudnak az együttműködésben megállapodni, akkor az ideológiailag hozzájuk hasonló szlovák szubjektumokhoz közeledjenek. „Mondjuk úgy, hogy végül valamilyen formában együtt induljunk a választáson” – tette hozzá.

A februári parlamenti választáson a Magyar Fórum és az Új Egység Mozgalom is a Magyar Közösségi Összefogás listáján az MKP-val együtt mérettette meg magát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?