Sátrat vernek nálunk az Éjszakai Farkasok

Szlovákiai képviseletük megnyitására készülnek a Vlagyimir Putyin orosz elnököt támogató Éjszakai Farkasok nevű motorosklub tagjai. Peter Susko, a külügyminisztérium szóvivője aggodalmát fejezte ki, amiért a klub tagjai már egy klubhelyiséget is vettek.Pozsony.

Szlovákiai képviseletük megnyitására készülnek a Vlagyimir Putyin orosz elnököt támogató Éjszakai Farkasok nevű motorosklub tagjai. Peter Susko, a külügyminisztérium szóvivője aggodalmát fejezte ki, amiért a klub tagjai már egy klubhelyiséget is vettek.

Pozsony. Az orosz állam által is támogatott motorosbanda idén júniusban költözött be Szlovákiába: a Nagyszombat mellett fekvő Alsókorompán (Dolná Krupá) nyitottak maguknak egy klubhelyiséget. Az épület ünnepélyes megnyitóján részt vett Oroszország szlovákiai nagykövetségének egyik képviselője is. Az épület állami tulajdonban volt, majd felvásárolták, és teljesen felújították, szögesdróttal ellátott kerítéssel vonták körbe. A klub várhatóan szeptemberben fog megnyílni a nyilvánosság számára.

„A klub letelepedését nyugtalansággal figyeltük, ugyanis a tagok nézetei szerintünk károsak és veszélyesek is lehetnek Szlovákia számára. A beavatkozás ilyen esetben a belügyminisztérium feladata lenne. Miroslav Lajčák (Smer) külügyminiszter már felvette a kapcsolatot Saková belügyminiszterrel, ő azonban egyelőre nem lát nyomós indokot a beavatkozásra” – jelentette ki Susko. Teofil Mihalovič, Alsókorompa polgármestere sem aggódik a motorosok miatt. Elmondása szerint egyelőre nem érkeztek panaszok a község lakóitól, ő maga pedig még nem is látott motorosokat a környéken.

Jaroslav Naď biztonságpolitikai szakértő a motorosklubban nemzetbiztonsági kockázatot lát. „Ez egy paramilitáris szervezet, amely részt vett egyebek mellett a kelet-ukrajnai harcokban is” – jelentette ki a szakértő.

Nem Szlovákia az első ország, ahol aggodalmat okoznak az Éjjeli Farkasok. Az utóbbi három évben például többször is megpróbáltak bejutni Lengyelországba, de nem engedték be őket, Amerikában és Kanadában pedig különböző szankciókat vezettek be ez egyes tagok ellen. (TASR, Pravda, HVG)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?