Saková belügyminiszter szerint ki fogják hallgatni Kaliňákot

Saková
Pozsony |

Denisa Saková (Smer) belügyminiszter szerint a vietnámi állampolgár állítólagos elrablásával összefüggésben ki kell várni a vizsgálat végét.

Ezt a parlament védelmi bizottságának ülését követően jelentette ki, amely zárt ajtók mögött zajlott.

A miniszter hozzátette: a bizottság májusi ülése után felkérte a volt rendőrfőkapitányt, hogy nézzen utána, az elrabolt személy neve szerepelt-e a schengeni információs rendszerben akár keresett, akár követett, akár eltűnt személyként. Egyben megerősítette, hogy érdeklődni fognak a schengeni információs rendszer adminisztrátorától, hogy az adatbázisban kikereshetők-e ezek az információk.

Saková azt is megerősítette, hogy a nyomozást a főügyész és a Pozsony I Kerületi Ügyészség ügyészei fogják felügyelni. „Nincsen még semmilyen információnk arról, hogy mi van a német ügyiratban” – jelentette ki a belügyminiszter. Emlékeztetett: a főügyész hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy kérni fog egy határidőt a német féltől, hogy legalább a nyomozás részeredményeiről tájékozódhasson. „Neki sem tetszik, hogy eddig semmilyen információ nem jutott el hozzá, a médiához viszont igen” – mutatott rá Saková.

A tárcavezető feltételezi, hogy az ügyben ki fogják hallgatni Robert Kaliňák (Smer) volt belügyminisztert is. Hozzátette: nem gondolja, hogy a belügyi tárcát a volt főnöke irányítaná.
 

Ľubomír Galko (SaS) ellenzéki képviselőt a belügyminiszter „egyáltalán nem győzte meg”. „A védelmi bizottság rendkívüli ülése jelentős mértékben megerősítette azt a nézetemet, hogy a szlovák állami szervek, beleértve a volt belügyminisztert, Robert Kaliňákot is, tudtak arról, hogy mit terveznek a vietnámiak Szlovákiában. Nem állítom, hogy mindenki ismert volna minden részletet. De annak alapján, ahogy a mai bizottsági ülés folyt, a gyanúm egyre inkább beigazolódni látszik” – mondta Galko. Hozzátette: a bizottsági ülésen nagyon kevés titkosított információ hangzott el, és ezek is bizonyos németországi eljárásokat érintettek, melyek nem feltétlenül érdeklik a közvéleményt. „Minket inkább az érdekelne, hogy a szlovák állami szervek részt vettek-e az emberrablásban, vagy nem. Erről nagyon keveset beszéltek” – zárta Galko.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?