Saját, magyar államfőjelöltet állít az MKP

<p>Magyar jelöltet indít a jövő évi köztársaságielnök-választáson a Magyar Közösség Pártja (MKP).&nbsp;</p>

A párt erről kedden közleményben tájékoztatta az Új Szó Online-t: "A Magyar Közösség Pártja november 25-i elnökségi ülésén értékelte a megyei választások eredményeit. Ezúton is, ismételten köszönetet mond mindenkinek, aki jelöltjeinkre szavazott az első és a második körben.  A megyei választások azt igazolták, hogy az MKP regionális súlya továbbra is jelentős - minden magyarok lakta megyében megőrizte befolyását. Az MKP mindent megtesz azért, hogy a választók akaratát érvényre juttassa a megyei testületeken belül.   A megyei választási eredményekből kiindulva az MKP elnöksége újra megerősítette a párt azon szándékát, hogy önálló magyar jelöltet indítson a soron következő köztársaságielnök-választáson. A konkrét jelölt nevéről a december 14-én sorra kerülő Országos Tanács ülésén dönt.  A magyar elnökjelölt személye jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy gyengítsük a Robert Fico által épített nemzetállami kereteket és igazoljuk, egyenlő állampolgárai vagyunk Szlovákiának, akik szabadon kívánnak élni az Alkotmány adta lehetőségeikkel."  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?