Rövidesen feláll a Kuciak-gyilkosságot kivizsgáló nemzetközi nyomozócsapat

Ján Kuciak
Pozsony |

A jövő hét folyamán alakulhat meg az a nemzetközi nyomozócsapat, amelynek feladata Ján Kuciak újságíró és jegyese meggyilkolásának felderítése lesz. Erről Jaromír Čižnár főügyész és Dušan Kováčik, a Speciális Ügyészi Hivatal vezetője tájékoztattak csütörtöki sajtótájékoztatójukon.
 

Peter Šufliarsky főügyészhelyettes hozzátette: egy közös szlovák-olasz csapat alakul, amely a Kelet-Szlovákiában tevékenykedő olasz csoporttal kapcsolatban mintegy 73 ügyiratot vizsgál át újra.

Čižnár elismerte, hogy nem elégedett a kettős gyilkosság ügyében eddig lefolytatott nyomozással. Ez ugyanakkor nem azt jelenti, hogy nem dolgoznának az ügyön, az elért eredmények azonban nincsenek arányban a kifejtett erőfeszítésekkel – magyarázta a főügyész. Čižnár akkor lenne elégedett, ha már meglenne az elkövető. Megerősítette, hogy a nyomozás során több lehetséges indítékot is vizsgálnak, és a szlovák bűnüldöző szervek együttműködnek a külföldi hatóságokkal.
      

A főügyész elmondta: felvette a kapcsolatot Anton Šafárikkal, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) vezetőjével is. A SIS korábban nyomon követte az állítólagosan a calabriai maffiához kötődő személyeket, akik Szlovákiában tevékenykedtek, az információkat pedig továbbította a rendőrségnek. A Főügyészség most megvizsgálja, milyen információkról volt szó, és hogyan kezelte ezeket a hatóság.       

Čižnár pénteken találkozott az Európai Parlament küldöttségének tagjaival is, akik állítása szerint „kissé kellemetlen” kérdéseket tettek fel, a főügyész azonban úgy véli, minden olyan kérdésre, amely Ján Kuciak újságíró és jegyese meggyilkolásával függött össze, választ kaptak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?