Radičová nem tartja jó ötletnek a magyar jelölt indulását

<p>Pozsony. Iveta Radičová nem tartja szerencsésnek, hogy „etnikailag definiált” elnökjelölt is versenybe szállt. Bárdos Gyula nem akarja kommentálni a kijelentést. „Ezek a megnyilvánulások őt minősítik” – véli. A volt kormányfő minden jobboldali jelöltben talált kivetnivalót.</p>

ÚJ SZÓ-HÍR

„Nem szerencsés, hogy etnikailag definiált pártjaink vannak. És még kevésbé szerencsés, hogy etnikailag definiált elnökjelölt is versenybe szállt” – nyilatkozta Iveta Radičová a Smenek adott keddi interjújában. A lap az elnökválasztásról és a jobboldali jelöltekről kérdezte a volt miniszterelnököt.

„Az eddigi gyakorlatnak megfelelően továbbra sem fogom minősíteni a többi jelölt, pártvezető és politikus megnyilvánulását, az elkövetkező időszakban is főként a dél-szlovákiai polgárokkal való kapcsolattartást helyezem előtérbe” – nyilatkozta lapunknak Radičová kijelentésére reagálva Bárdos Gyula, az MKP államfőjelöltje. Szerinte a jelölésével kapcsolatos politikusi vélemények hűen tükrözik a társadalom helyzetét. „Programommal a kampány során mindenekelőtt a választópolgárok támogatását szeretném elérni, mert kizárólag az ő segítségükkel lehet megváltoztatni a mai áldatlan helyzetet és a kóros beidegződéseket” – fejtette ki Bárdos.

Arra a kérdésünkre, hogy konkrétan milyen helyzetre és kóros beidegződésekre gondolt, Bárdos azt felelte: azokra, amelyek az ilyen politikusi megnyilvánulásokat szülik. „Például, hogy nem vagyunk egyenrangú állampolgárok” – tette hozzá a magyar jelölt, aki szerint ezek a megnyilvánulások magukat minősítik. „Csak a civil kurázsi, a jó ügyért való összefogás segíthet. Ehhez nyújt jó alkalmat az elnökjelöltség” – fejtette ki Bárdos Gyula.

Radičovát a 2009-es elnökválasztáson teljes mellszélességgel támogatta az akkor még egységes MKP. Ezzel kapcsolatban Bárdos nem akart véleményt mondani, csak annyit tett hozzá: „ha rajtunk múlt volna, ő lett volna az államfő.” Ezzel arra utalt, hogy a déli, magyarlakta járásokban viszonylag magas részvétel mellett elsöprő győzelmet aratott Radičová.

A volt miniszterelnök egyébként a Smenek adott interjúban az összes jobboldali jelöltben talált kivetnivalót. Pavol Hrušovskýval kapcsolatban a „megbocsáthatatlan” vatikáni szerződést hozta fel, Milan Kňažkónak a HZDS-es múltját vetette szemére, Andrej Kiskával kapcsolatban politikai tapasztalatlanságát és meggazdagodásának módját említette. „Mint alkotmányjogászt tisztelem, de alázat, alázat, alázat. És nyitottság az együttműködésre. Meglátjuk” – mondta Radoslav Procházkáról. Ján Čarnogurskýnak a szlovák közelmúlttal kapcsolatos nézeteit bírálta. „Husák is rendben van, Mečiar is rendben van” – mondta Iveta Radičová. (MSz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?