Provokatívan szabad, nyitott Kalligram

Abból indulhatunk ki, hogy a Kalligram már indulásától fogva egyfajta védjeggyé vált, köszönhetően nemcsak a lapnak, hanem az azonos nevű kiadónak is. Ráadásul ez nemcsak szlovákiai vagy éppen magyarországi méretekben igaz állítás, hiszen közép-európai léptékkel mérve is jelentős szellemi bázis alakult ki: vagyis követelmények, azok, bizony, szerencsére, vannak. Ez a tágas szellemi tér mind a Szigeti László által felvállalt igényes kiadói szerepvállalás terén, mind az irodalmi folyóirat esetében tetten érhető. Ha ez utóbbira koncentrálunk, akkor először is feltétlenül ki kell emelni azt a bátorságot, amellyel Grendel Lajos és a körülötte szerepet vállaló szerkesztői csoport szembe mert szegülni a honi irodalom zárt, monolitikus szerkezetével, s karakteres véleményt mert vállalni irodalmi érték tekintetében. Másodszor Hizsnyai Zoltán tevékenységét emelném ki, amely a folyóiratnak máig meghatározó arculatot adott – gondoljunk csak az általa szerkesztett Esterházy-, Nádas- vagy Parti Nagy-számra, amelyeket mai napig viszonyítási pontként emlegetnek. Csehy Zoltán pedig úgy radikalizálta, módosította a Hizsnyai-féle örökséget, hogy az számomra, számunkra is mindenképpen fenntartandó és vállalható követelmény, szívesen vállalt követelmény. És ne feledkezzünk meg Hrapka Tiborról sem, akinek – mint grafikai szerkesztőnek – a munkássága olyan mértékben vált a lap védjegyévé, hogy az olvasói visszajelzések nagyon sokszor az ő tevékenységét tekintik meghatározónak.

Mik a saját követelményeid-elképzeléseid, és vállaltál-e valamit a lap profiljának módosítása-alakítása terén?

Társam a főszerkesztésben Gazdag József, aki egyéb elfoglaltságai miatt júliustól kíván teljes gőzzel részt venni a lap szerkesztésében: nos, főleg kezdeti beszélgetéseink során elég vad ötleteink voltak, főként neki, a lapot illetően. Ezek az elképzelések addig tisztultak, míg végül oda lyukadtunk ki a szerkesztőtársainkkal folytatott beszélgetéseink, vitáink nyomán, hogy maradtunk a Csehy Zoltán által kialakított profilnál... Ami újdonság: visszaállunk a havi megjelenésre, s a Kalligramban ezentúl kétféle lapstruktúrát kívánunk ötvözni. Egyrészt követjük a hagyományos szerkesztésmódot, vagyis a versek-szépprózák-tanulmányok-kritikák által kijelölt teret, másrészt szembenéztünk azzal a szerkesztési eljárással is, amely újabban meglehetősen elterjedt, vagyis a tematikus számok jelentette kihívással. Ez azt jelenti, hogy januártól a Kalligram ötvözi ezt a két modellt: felvállaljuk a hagyományos szerkezetet, de minden számban lesz egy blokk, amely egyetlen témát jár körül. A januári szám Pasolini-blokkját vagy a februári Műfordításelmélet-blokkját emelném ki, de tervezünk Mészöly-, Flaubert-, leszbikus és pornográf irodalmi blokkot, valamint válogatást a szlovák, az orosz, az arab vagy éppen most az indiai irodalom köréből is.

Kikkel fogsz együtt dolgozni? Kik lesznek a lap régi-új szerkesztői?

Gazdag Józsefről már volt szó. Beke Zsolt irodalomkritikust és -teoretikust lehetne elsőként említeni, hiszen ő már Csehy Zoltán idejében is a lap szerkesztője volt, s tapasztalatai, kapcsolatrendszere is nélkülözhetetlenek számunkra. Rajta kívül a költő Gerevich András és az irodalomelmélettel foglalkozó Szol- láth Dávid a lap szerkesztői. Öt különböző habitusú ember, akik gyakran teljesen másként gondolkodnak irodalomról, irodalmi értékről. Vitáink, mert vitáink azok szerencsére vannak, jó leckék mindannyiunk számára, hiszen önkritika nélkül sem az irodalom, sem a lapszerkesztés nem jelent valódi élményt és kihívást.

Talán első helyen mégis Hrapka Tibort kellett volna említenem, talán szerkesztőtársaim is ezt tették volna, hiszen a Kalligram éppen az ő tevékenysége nyomán foglalta el a Csehy Zoltán nevével fémjelezett időszakban a „legszebb magyar irodalmi lap” pozícióját, hogy ilyen bonyolultan fogalmazzak. Ezt onnét tudom, hogy amikor még szóba sem került az én szerepvállalásom a Kalligramnál, rengetegen dicsérték éppen nekem – hogy ne kelljen a belső embereknek szembedicsérni – a lap küllemét, megjelenését a hazai, magyarországi vagy éppen erdélyi irodalmárok, olvasók.

Technikai kérdés: noha ma a kommunikáció jó része a világhálón zajlik, mégis, miként egyeztet majd a szerkesztőgárda olyan kérdésekben, melyekről megoszlanak a vélemények? Arra gondolok, hogy nemcsak Gazdag Józsefnek vannak más elfoglaltságai is, hanem mindannyiotoknak, ráadásul tevékenységetek helyszíne is eltérő. És van-e valamilyen előzetes belső munkamegosztás: például hogy Gerevich a versszerkesztő, Szolláthé az irodalomelmélet és így tovább...

Terveztem valamiféle munkamegosztást, ez azonban a többiek ellenállása miatt meghiúsult. Viszont a gyakorlatban mégiscsak úgy működünk, hogy Gerevich András inkább a versekkel és a szépprózával foglalkozik, Szolláth Dávid a tanulmányokkal és a kritikákkal, míg Beke Zsolt és én tulajdonképpen mindent elolvasunk.

Kapcsolattartás? Hát, égnek a vonalak, telefon, e-mail, skype, hogy a legfontosabbakat említsem. A virtuális kommunkáció azért jó, mert össze lehet szedni a gondolatokat, kétszer át lehet gondolni és megrágni mindent, talán tudatosabb az érvelés. Találkozásaink alkalmával inkább csak rögzítjük a már megbeszélt ügyeket.

Módosul-e a folyóirat internetes változata? Ezt azért kérdezem, mert bár a Kalligram jó kis honlapján (www.kalligram.com) naprakészen tájékozódni lehet a kiadó minden új kötetéről, a folyóiratból azonban olykor reprezentatív válogatás is olvasható: jórészt az egyes lapszámok tartalma, néha egy-egy rövidebb szöveg. Elképzelhető-e, hogy a közeljövőben felkerül a világhálóra a lap elektronikus változata is, tehát az összes megjelent írás, s lesz-e itt vagy a lapban módja az olvasónak a szerkesztőséggel vagy a szerzőkkel párbeszédbe lépni?

A közeljövőben minden bizonynyal maradunk az eddigi formánál, hiszen az az érdekünk, hogy minél többen vegyék meg a lapot. Ezért több alkalommal szeretnénk találkozni a tágabb olvasóközönséggel vagy éppen az egyetemi közeggel, mint eddig. Az olvasók pedig a lapban feltüntetett címeken kereshetik meg kérdéseikkel, véleményükkel a szerkesztőket.

Milyen szerepet szánsz a kritikának? Lesz-e külön rovata, tervezel-e négyes, hatos vagy más fogatokat, kerekasztal-beszélgetéseket egy-egy jelentős kortárs műről, melynek résztvevői akár egymással is vitatkozva mondanak véleményt a műről?

Könnyű azt mondani, hogy persze, tervezek, a valóság azonban az, hogy mindez óriási erőfeszítést igényel; azt hiszem, Hizsnyai Zoltán vagy Csehy Zoltán erről többet tudna mesélni. A kritikák általában az irodalmi folyóiratok végén kapnak helyet, nálunk kicsit bonyolultabb és érdekesebb a helyzet: a szerző lapban közölt szövege mellett (például a januári számban L. Varga Péter Térey János Ultrájáról írott kritikája a költő versei mellett) vagy a már említett blokkokban is felbukkanhat a kritika. ĺgy talán nem annyira merev, élőbb, dinamikusabb, mozgalmasabb a lap. Folytatjuk a Csehy-féle projektumot azzal is, hogy továbbra is készítünk és közlünk miniinterjúkat egy-egy szerzőnkkel.

A kritika pótolhatatlan szerepéről legutóbb a Kalligram Kiadó által indított szavad portálon (www.szavad.sk) teszed meg észrevételeidet, melyekre Vida Gergely és Beke Zsolt reagál. Ezzel kapcsolatban kérdezem: teremthet-e a Kalligram folyóirat kritikai iskolát, avagy van-e ilyen ambíciója is a lapnak?

Kritikai iskolát? Nem hiszem, hogy a kritikai iskolák tudatosan, felülről irányítottan jelennének meg, illetve ilyen szándékaink – természetesen – nincsenek is. Terveztem, tervezek viszont álneves kritikai rovatot, amelyben két virtuális kritikus álarcát ölthetné fel bárki, aki nem bántó, szövegszerű, jól argumentált kritikát szeretne írni – neve elhallgatásával. Hogy miért? Mert a kortárs magyar irodalom égető problémája, határon innen és túl, a mérhetetlenül elburjánzó prűdség. Arról van szó, hogy nem őszinte kritikák tucatjai születnek meg, egyéni vagy csoportérdekek mentén, miközben négyszemközti beszélgetések során nemegyszer derült ki, hogy a várható konfliktusok miatt a kritikusok inkább nem vállalják valódi véleményüket. Pedig, szerintem, akkor közeledünk becsületesen a szöveg felé, ha vállaljuk nem értésünket és ellenvéleményünket is. Hiszen – végeredményben – argumentálni bármi mellett lehet, egy gyenge szöveg apró sikereit is sokféle eljárással lehet föltupírozni. Véleményem szerint azonban azzal tiszteljük meg a szerzőt, hogy őszinte véleményt mondunk a kötetéről. Vállalva és tudatosítva természetesen a tévedéshez való jogot. Ha az őszinteség, bátorság és becsületesség szerinted kritikai iskola, akkor ezt vállalom – de hát minderről nemcsak én gondolkodom így.

Milyennek látod a tizenötödik évfolyamát író lapot? Milyen utat járt be a Kalligram az indulásától kezdve máig? Különös tekintettel arra, hogy most Csehy Zoltántól veszed át a stafétát… Mint említed, épp az ő idejében változott lényegesen a lap arculata, grafikailag-tartalmilag pergősebb, színesebb lett: mi várható e téren a jövőben?

Az, hogy egy (irodalmi) lap hány éves, tulajdonképpen lényegtelen: a lényeges az, hogy egy bemerevedett, halott, érdektelen folyóirat termeli-e újra folyton önmagát, vagy egy vitaképes, tág szellemi horizontot bejáró, bátor lap nyújt valódi javaslatot arra, hogy mi az irodalmi érték. A Kalligram környéke sosem volt híján szellemi tőkének. Szeretnénk egy nyitott, provokatívan szabad lapot szerkeszteni, amely felvállalja és képviseli saját értékorientációját – véleményem szerint elődeimre is ez a magatartás volt jellemző. Nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy mi egy Szlovákiában megjelenő irodalmi lap vagyunk, vagyis hangsúlyosan meg szeretnénk jeleníteni azt a sokszínű irodalmi értéket is, amely magyar nyelven a szlovákiai közegben jön létre és formálódik. A honi irodalom értékes szövegei persze csak akkor kapják meg az őket megillető kontextust, ha a magyar és a világirodalom értékes alkotásai mellett kapnak helyet. Vagyis arra törekszünk, hogy olyan szövegtér jöjjön létre, amelyben megszólalhat, párbeszédképessé válhat az érték, bárhonnan érkezzék is az. Provokatív szabadság, nyitottság és tágasság fogja jellemezni a lapot ezután is – én ezt tartom valódi értékmérőnek.