Procházka: vége a cirkusznak Matovič: berezelt a pártvezér

<p>Pozsony. Újabb fordulatot vett a Procházka–Matovič duó által kínált politikai szappanopera. Radoslav Procházka tegnap azt mondta: befejezi, többet nem reagál az Egyszerű Emberek vezetőjének vádjaira, s korábbi ígéretével ellentetében hazugságvizsgálatra sem megy.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

„Igaz, hogy doktor vagyok, de nem pszichiáter. Tehát azt a szakmai segítséget, amelyre szüksége van, nem tudom megadni neki” – jelentette ki a Sieť vezetője. Procházka váratlanul állt az újságírók elé, a párttársa, Miroslav Beblavý által egy más témában összehívott sajtótájékoztatón mondta mindezt.

A Sieť vezetője az elmúlt hetekben többször is elismételte, hogy hazugságvizsgálatnak veti alá magát, kedden azt is hozzátette, hogy minderre az egyik kereskedelmi tévé élő műsorában kerül sor. Véleményének megváltoztatását Matovič szerdai kijelentéseivel indokolta. Az Egyszerű Emberek vezetője tegnapelőtt azzal állt a nyilvánosság elé, hogy hangfelvétele van a közte és Matovič között állítólag lezajlott beszélgetésről. „Nem tudom elképzelni, hogy az Egyszerű Emberek frakcióhelyiségében, egy négyszemközti találkozón valamilyen hangfelvétel jöhet létre. Ez bűntény a parlament talaján” – mondta tegnap Procházka.

„Nagyon sajnálom, hogy Radoslav Procházka megváltoztatta véleményét. Talán csak nem ijedt meg a saját hangjától?” – reagált tegnap az Egyszerű Emberek vezetője, aki szintén megváltoztatta véleményét. Korábban ugyanis azt mondta, hogy csütörtökön nyilvánosságra hozza az állítólag felvételt, tegnap viszont ezt nem tette meg – így továbbra sem tudni, létezik-e egyáltalán, s valóban feketén-e akart hirdetni államfőjelöltként a Sieť vezetője Matovič lapjában. „Kész voltam lejátszani a felvételt, ám Procházka megfenyegetett, hogy ha ezt megteszem, bűntettet követek el” – védekezett a képviselő. Arra a kérdésre, hogy miért nem adta oda a felvételt a rendőrségnek, azt felelte: ha egy harmadik félnek továbbítja az anyagot, Procházka szerint törvényt sért. Egyben nyilvánosan felkérte a főügyészt: beosztottjainak adjon ki írásos figyelmeztetést, hogy a két politikus közötti beszélgetés nyilvánosságra hozatala ne számítson bűncselekménynek.

Procházka azt állítja, „kiszáll Matovič játékából”. „Csak azért csinálja, hogy bekerüljön a hírekbe. Nincs programja, soha sem volt, az egészet azért teszi, hogy ismét hozzájusson ötmillió euróhoz a választópolgároktól” – tette hozzá, utalva az Egyszerű Emberek szavazatokért kapott költségvetési támogatására. (MSz, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?