Politikai játszótér helyett szomszédokká válni

BAKI ATTILA

Mindez a hiányzó mindenkori politikai akaratnak, egymás meg nem értésének, kölcsönös félreértelmezésének vagy más egyébnek, esetleg mindezek és még más összetevők eredőjének a végterméke? Hogyan lehet, lehet-e egyáltalán a közeljövőben változást remélni, várni a kialakult – politikai síkon nem éppen jószomszédinak nevezhető – helyzet alakulásában? Mik vagy kik hozhatnak előrelépést a szlovákság mint többségi nemzet és a szlovákiai magyar kisebbség együttélésének kedvezőbbé tételében? Évszázadok óta egymás mellett élő népek újkori és legújabb kori, politikától szervesen átitatott, mesterségesen táplált harca ez, vagy valóban létező, mélyen gyökerező, két nemzet közötti ellentét?

Az itt következő sorok ezekkel kapcsolatban próbálják a teljesség igénye nélkül vázolni meglátásaimat. Ezen túlmenően igyekszem bemutatni szűkebb szülőföldem interetnikus viszonyait.

Történelem és politika

Elöljáróban annyit el kell mondanom, hogy a napi politikai eseményektől, egyéni politikusi kijelentésektől nehezen vonatkoztathatóak el a szlovák–magyar együttélést befolyásoló dimenziók. A kérdésben állást, véleményt foglaló szerzők, szakértők (a téma szlovák vagy magyar ismerői) közös kiindulópontja minden alkalommal óhatatlanul a történelem kerekéhez fordul vissza, felidézve az elmúlt századok vagy akár csak évtizedek neuralgikus pontjait, és persze a két nemzet leginkább negatív kicsengésű érintkezési vonulatait. Tegyük fel a kérdést: valóban ez a múltból való muníciófelhalmozás hozhat áttörést a szlovákság és a szlovákiai magyarság egymás közötti kölcsönös megértésében? Hogy azt ne kérdezzük: a mindennapok együttélésében – tehát akár helyi szintre lebontva – ezek alkotnák a tulajdonképpeni nézeteltérések központi magvát?

A múlt szakszerű feltárása mindaddig nem okozhat károsodást két nemzet békés egymás mellett élésében, amíg ezek a szerzők ugyanazon kérdéskörről nem állítanak homlokegyenest ellenkezőt, csak a sajátjukat tekintve az egyetlen elfogadható szemléletnek. Az efféle múltszemlélet megjelenítői a tudományosság látszatának benyomását keltve fogalmaznak, de mellőzik az objektivitásra való törekvés legszerényebb igényét is. A múltba merülő laikus politikusi búvárkodás, helyesebben fogalmazva a múlt saját nemzeti szájíz szerinti megszépítése helyett a valóság történelmi forrásokon alapuló feltárása és értelmezése szolgálhatja egyik elengedhetetlenül fontos kiindulópontját egymás jobb megértésének. A megértéshez vezető utat a mítoszokat és előítéleteket kerülve kell áthidalhatóvá tenni, s az elért, közösen létrehozott eredményeket a társadalom legszélesebb rétegeihez kell eljuttatni. Fontos, hogy ezek az eredmények szerves részévé váljanak az oktatásnak is.

A történelmi valóságnak legtöbbször nem megfelelő áltényözön a parlamenti választások kampányában szabadon kér és kap létjogosultságot, a szlovákiai magyar kisebbség politikai tényezőinek felemlítése kapcsán. Még mindig ütőkártya a magyarkérdés, (szavazat)jövedelmezően előhúzható tartalék, kerülve a legkisebb látszatát is annak, hogy békés együttélésre szólítsák fel az egyes politikai pártok tagjaikat, a szimpatizánsaikat. Ugyanakkor a tudományosságot, illetve az objektivitást preferáló történészi szakmai berkekből érkező hangok még nem eléggé átütőek a társadalom szélesebb rétegei felé. Ezzel együtt élnek tovább és nem éppen áldásos törekvést fejtenek ki a korábbi múltszemléletek képviselői is.

A szlovákiai magyar kisebbség politikai képviseletét magáénak valló párt legutóbbi programtéziseinek vitaanyagában a szlovák–magyar kapcsolatok kérdésében szintén feladatának tekinti „a közös történelmünkről való dialógust és a történelmi sérelmek rendezését is”. Bár a történelmi sérelmek orvoslásának kitűzése hallatán némi szkepticizmust megengedve felmerülhet a kérdés és egyben előrevetített borúlátás, mely szerint politikai síkon vajon miféle eredmény származhat ebből? Hol találhatóak a politika szlovák szereplőinek ehhez fogékonyságot mutató képviselői? A múltról folyó politikai csatározások helyett szorgalmazni és leginkább támogatni kell, kellene az erre hivatott és hozzáértő kutatók, szakértők munkáját. Többek között e szakemberek fáradságos munkája járulhat hozzá ahhoz, hogy szlovákok és szlovákiai magyarok a fekete-fehér látásmód helyett megértőleg közelítsenek egymáshoz és jó szomszédokká legyenek.

A politika szereplőinek az együttélés előmozdításában betöltött szerepéről konstatálható, hogy nincs jelen a kellő akarat bármiféle megegyezés kialakításához. Szlovákia önálló politikai szubjektumként való megjelenése óta a szlovák pártok palettáján a szlovákiai magyarokkal kapcsolatban mérsékeltebb kijelenéseket (és ebbe egyaránt beletartozik az itteni magyarság politikai képviseletét ellátó párttal szembeni magatartás) hangoztatók is, ha úgy kívánja az érdek, készen állnak szembefordulni velük, hangoztatva a szlovákság nemzeti érdekeinek védelmét. Egy békésebb együttélésen való fáradozás helyett az állandó ugrásra készenlét a jellemző. Holott az egymáshoz való viszony rendezésének nyitányaként megítélésem szerint az előítéleteken kellene túllépni. De amíg az érdekelt politikusok játszótéri attitűddel viseltetnek az együttélést illetően, addig a nemzeti túlfűtöttség felélesztésének időzítői is leginkább ők maradnak. Átpolitizált társadalomban a sokszor valóságalap nélküli politikusi kijelentésektől nem várható, hogy megegyezésen alapuló eredmények szülessenek.

Civil szervezetek és kezdeményezések hiánya

Elkanyarodva a történelmi vélt vagy valós sérelmek vázolásától és a politika ennek hangoztatásában betöltött szerepétől, lássuk a társadalom más csoportjait.

Mind szlovák, mind szlovákiai magyar oldalról – talán nem túlzás ezt állítani – hiányoznak azok a civil szervezetek, amelyek felvállalnák a békés egymás mellett élés végett kifejtett cselekvést. Mintha az efféle célzatú elkötelezettség szégyenfoltot okozna egyik vagy másik oldalon egyaránt. Holott az ilyen tartalommal felruházott felhívások és kezdeményezések gerjesztői, sőt kiváltói lehetnének a párbeszéd józanabb formáinak, ezzel is erejét tompítva elsősorban a politikai célzatú haszontámadásoknak.

A magas politika irányából érkező felhajtóerők ellensúlyozásaként a társadalom mindennapi résztvevői felé nyithatnának értelmes, egymást megérteni akaró párbeszédet. Tudatában annak, hogy a parlamenti képviselők a választási idényen kívül nem gyakran „kampányolnak” országjárással – legszívesebben a média szócsövén jutnak el a választókhoz –, e civil szervezetek, kezdeményezések ösztünözhetnék jól átgondolt koncepcióval és kitartó felvilágosító munkával a társadalom szélesebb rétegeit párbeszéd kezdeményezésére. Lehet, fény derülne a „kisembereket” ténylegesen foglalkoztató problémákra.

Amíg a szlovákok és a szlovákiai magyarok képtelenek lesznek közös asztalhoz leülve (és nem csak egy kierőszakolt vita tartamára) a megegyezés szándékával megvitatni kölcsönös sérelmeinket, melyeket jó adag felnagyítással sulykoltak a társadalom többségébe, addig csak végtelen jóhiszeműséggel várhatjuk a politika főszereplőinek ilyen irányú kezdeményezéseit. Ugyancsak el lehet gondolkodni azon, vajon melyik szlovák politikai párt lenne hajlandó a jelen viszonyai között felvállalni ilyesféle kezdeményezés támogatását. A felvilágosítás és az együttélés kedvezőbb színben történő feltüntetésének víziója választások alkalmával komoly szavazatveszteséget eredményezhet.

Szlovákságkép – magyarságkép

A szlovákiai magyarságban és a többségi szlovákságban az egymásról rendelkezésére álló információk (történelmi ismeretek, médiahírek, a politika térfeléről érkező „instrukciók”, személyes kapcsolatokból származó benyomások) birtokában egyfajta szlovákság- és magyarságkép alakul ki. Árnyaltabb formában vázolva erről a képről elmondható, hogy mást mutat a tömbmagyarságban élőkben (a Szlovákia nyugati részén lakó magyarokban) és mást a vegyesen lakott területek magyar lakóiban, ahol mindennapos a másik nemzet tagjaival és nyelvével való érintkezés. A szlovákság esetében mindez észak–dél tagolásban jeleníthető meg.

Meglátásom és tapasztalataim szerint a nagyobb tömbben élők – magyar és szlovák relációban egyaránt – idegenebbül és a politikai befolyásolhatóságnak jobban kiszolgáltatva, sok esetben azáltal vezéreltetve alkotnak képet a másik nyelv, kultúra és nemzet képviselőiről, tagjairól. Újratáplált előítéletek és sztereotípiák hangoztatásával – és ebben a szlovák nemzeti erők képviseletét magukénak valló politikai szubjektumok járnak az élen – még mindig mobilizálható a többségi nemzet elhanyagolhatónak korántsem nevezhető hányada. Ebben a csoportban a fiatalabb generációk szlovák tagjai is nagyobb létszámban jelennek meg. Itt egyfajta „eltolás” következik be a pszichológia fogalmai szerint, vagyis az ellenségesség érzései nem a nyugtalanság valódi okozóira, okaira vonatkoznak, hanem bűnbakokat keresve vezetik le a feszültséget, függetlenül attól, hogy mi a gondok valódi forrása.

Ugyanakkor a szlovákiai magyaroknál – és itt leginkább a nagyobb létszámú nyugat-szlovákiai magyarság körében szerzett benyomásaimra hagyatkozva írom, ahol a szlovák–magyar együttélés problémája beszédtémaként felmerült – gyakrabban fordul elő a többségi nemzet kedvezőtlenebb színben való bemutatása. Az ifjabb korosztályok álláspontjában a szlovák erőszakos, a szlovákiai magyarokat egyáltalán nem vagy csak egy kis csoportjuk által toleráló nép. Mindez hangsúlyosabban jelenik meg a Magyarországon tanulmányokat folytató egyetemi és főiskolai hallgatók körében. Persze az ilyen álláspont fenntartásában nem kis szereppel vannak jelen a szlovák politika tájáról érkező támadások és hatások, és mint arról már szó esett, az egymás irányába nyitó, a békésebb együttélést célzó törekvések hiánya.

A vegyesen lakott vidékeken a fentiekhez viszonyítva árnyaltabb az egymásról kialakított jellemrajz. A jó és rossz kategóriák itt sem küszöbölhetőek ki, a másik nemzet képviselőinek kultúrájáról, szokásairól azonban több információ és tapasztalat jut el egymáshoz, valamint a mindennapokban nem kifejezetten téma az egyik vagy másik fél sérelmeinek felemlegetése. Ugyancsak nem utolsósorban említhető az ilyen területeken a nyelvi akadályok viszonylag könnyebb áthidalása.

Az együttélés vázlata

egy szűkebb régióban

Röviden szeretnék kitérni szülőföldem interetnikus kapcsolatainak vázolására is, szót ejtve egy vegyesen lakott régióban szerzett együttélés benyomásaimról, helyi szintű tapasztalatairól.

A Nagykürtösi járásról elmondható, hogy a déli részén fekvő települések számottevő hányada vegyesen lakott. Egészében nem büszkélkedhet jelentősebb ipari létesítményekkel, nagyobb beruházásokkal. Mutatóként elegendő a munkanélküliség arányára tekinteni, s máris látható, nem tartozik az ország legfejlettebb részei közé. Az alábbi településeken szerzett tapasztalataimról szólnék: Gyürki (Ďurkovce), Kőkeszi (Kamenné Kosihy), Sirák (Širakov), Szelény (Seľany) és Terbegec (Trebušovce). Mindegyik falu jellemzője, hogy lakossága nem haladja meg a négyszáz főt sem. Tehát jobban érvényesül a mindenki mindenkit ismer helyzet, mint a nagyobb településeken vagy városokban, ahol személytelenebbek az együttélés keretei. További közös jegy, hogy a felsorolt településeken számarányában a magyar nemzetiségű lakosság képviseli a többséget.

Szlovákok és magyarok napi szinten kerülnek egymással kapcsolatba, tehát másképpen vélekednek egymásról, mint ahol csak elvétve találkoznak (vagyis elsőrendűen nem csak a hivatali ügyintézés alkalmával). Megítélésem szerint esetükben jóval pozitívabb szlovákság- és magyarságképről lehet beszélni. Ugyanakkor előfordul, hogy egy-egy összeszólalkozás alkalmával előkerülnek – általában a médiából merített – sztereotípiák is.

A helyi lakosság részéről az ideköltözőkkel szemben (szlovákokkal, de általában a magyarokkal szemben ugyanúgy), ha semmilyen rokoni szálak nem kötik őket az adott településhez, eleinte bizalmatlanság mutatkozik. Rövid átmeneti időszak után azonban a helybeliek a beszélt nyelvtől függetlenül teljesen befogadják az újonnan érkezőket. Az sem számít rendkívülinek, ha az egyik vagy másik nemzetiség új lakója, e települések valamelyikén való letelepedése után „felvilágosítást” kap az övéitől arra nézvést, hogy ezen a vidéken nem szokás a nemzeti túlfűtöttség hangoztatása, az itt élők tiszteletben tartják egymást.

A szokásokat, kulturális javakat sok esetben kölcsönösen adják és veszik át egymástól. Például a népdalok, könnyűzenei slágerek mindkét nyelven történő elsajátítása és alkalomadtán való közös éneklése sem számít rendkívülinek.

Bár a napi politikában zajló történések eljutnak a lakosokhoz, nem váltanak ki bennük nagyobb felháborodást. Sőt, számos esetben a helyi szlovákság elítélően nyilatkozik az illendőség határain túllépő politikai kicsapongásokról.

Az idősebbek nem fektetnek akkora hangsúlyt a két nemzet közötti sérelmekre. Mind az említett generáció, mind a fiatalabb nemzedékek szlovák vagy magyar tagjai kevésbé fogékonyak a radikálisabb nézetekre. Ezek megnyilvánulása esetén a passzív magatartás jellemzi őket. Az együttélés politikai síkú felfogása helyett a mindennapi gondokra fektetik a hangsúlyt, szinte kivétel nélkül.

Összegzés

A szlovák–magyar együttélésről, annak számomra vélt vagy valós nehézségeiről igyekeztem szólni. A leírtak saját véleményemet tükrözik. Konklúzióképpen az elmondottak, meglátásom szerint, az alábbiakban foglalhatóak össze:

1. A történelem hasznot hozó prezentálása még mindig kiaknázatlan tárháza és igazolása a politikai célzatú támadásoknak, miközben a múltat objektívebb megközelítésben bemutatni kívánó, tényfeltáró és -közlő új hangok nehezen találnak támogatásra a politika világában. Ez utóbbiak felkarolása, támogatása és a nyilvánosság előtt való nyomatékosabb felmutatása idézhet elő változást a szélesebb társadalmi rétegekben, beleértve az iskolai oktatást is.

2. A politika, ha érdeke úgy kívánja, bármit kisajátít és érdekeinek megfelelően alakít át. A szlovákiai belpolitikában a nemzeti túlfűtöttség még mindig politikai jövedelmet jelent. A szélsőséges nyilatkozatok helyett az együttélést partnerkapcsolatok kialakításával kellene és lehetne előmozdítani. Az egymás irányába nyitáshoz kapcsolatokat kiépíteni a szlovák politikai pártok erre fogékony képviselői felé.

3. A szlovák és magyar közösség még mindig nem rendelkezik kellő befolyású és az együttélés kialakításán munkálkodó, azt feladatának tekintő civil szervezetekkel, amelyek az egymással folyamatosan fenntartott kapcsolat és közös erőfeszítés révén lassú de következetes munkával az átpolitizált mindennapok sok valótlanságát és a két közösség egymásról kialakított negatív képét megváltoztathatóvá tennék.

4. A nagyobb tömbben élő homogén közösségekben gyorsabban mobilizálhatóak a politika világából érkező, az egymásról kialakított képet torzító hírek. Fontos volna az ilyen közösségekben végzett felvilágosítómunka egy együtt élhetőbb jövő kialakításáról. Merev elutasítás helyett egymás megértésére kellene törekedni, kölcsönösen tiszteletben tartva egymás értékeit, kultúráját. Az ilyen kezdeményezések a radikális megoldásokat preferálókat is háttérbe szoríthatják.

(Az írás a Vox Juventae Társaság „Szülőföld és jövőkép” pályázatának része. www.voxjuventae.sk)