<p>Peter Plavčan (SNS-jelölt) oktatási miniszter még nem tudja, kit terhel a felelősség a tárca 300 millió eurós uniós botránya miatt, és ő sem akar lemondani posztjáról. Ugyanakkor négy intézkedést javasol annak érdekében, hogy elkerülje az újabb botrányt az uniós pályázatok kiértékelése során.</p>
Plavčan nem mond le
Az oktatási minisztérium törli a hosszú távú kutatásra és fejlesztésre szánt 300 millió eurós pályázati felhívást, és a lehető legrövidebb időn belül újra kiírja a pályázatot. Hasonlóan törli az uniós pályázatok értékelőinek adatbázisát, és szeptemberben új felhívást tesz közzé egy új adatbázis kialakítására. A jelenleginél jóval aktívabban fog működni a pályázatok lebonyolítását felügyelő Kutatóügynökség és annak felügyelő testülete. Ezekben az intézkedésekben állapodott meg Peter Plavčan (SNS-jelölt) oktatási miniszter és a hazai kutatóegyetemek rektorai, illetve a tudományos akadémia képviselői annak érdekében, hogy az uniós pályázati rendszert megtisztítsák, és elkerüljék a mostanihoz hasonló botrányt. Plavčan azt is megígérte, hogy az első, közel 300 millió eurós, már kiértékelt és lezárt pályázat győztesei szeptemberben nyilvánosan bemutatják pályázataikat.
Az intézkedésekkel a tárca gyakorlatilag elismerte, hogy nem alaptalanul bírálják már egy hónapja a most megszüntetett, második, 300 millió eurós pályázati felhívást és annak kiértékelését. Ugyanakkor Peter Plavčan a pályázatok körüli felhajtást az uborkaszezon számlájára írja, mert szerinte az ellenzék így akar politikai előnyhöz jutni. Az Európai Bizottság figyelmeztető levelének sem tulajdonít nagy jelentőséget. „A bizottság ilyen leveleket a múltban is több alkalommal küldött, de most először fordult elő, hogy a sajtóban megjelentek miatt kell magyarázkodnunk” – állítja Plavčan. A bizottság időközben a tárca négy pályázatánál állította le a kifizetéseket. Az ügyben a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség is vizsgálódik.
A miniszter szerint még korai lenne bárkit is vádolni, meg kell várni a vizsgálatok eredményét. „Ha kiderül, hogy valaki hibázott, keményen fel fogok lépni. De nem fogok lemondani, feladataim vannak, és erről egyébként is más dönt” – mondta a miniszter.
Plavčan számos kérdésre nem adott magyarázatot. Sajtótájékoztatóján a kutatóegyetemek rektorai, és a legnagyobb munkaadókat tömörítő Klub 500 elnöke, Vladimír Soták is jelen volt. A rektorok bár korábban ellenezték, most mégis beleegyeztek a pályázati felhívás törlésébe. Soták szerint az értékelőknek vissza kellett volna lépniük az olyan pályázatok elbírálásától, melyek nem tartoztak a szakkerületükhöz.
Az NKÚ figyelmeztetett
A pályázatokra az Állami Számvevőszék (NKÚ) is felfigyelt, mely az oktatási tárcánál a 2009 és 2012 közti időszakban 59 pályázat átvilágítása során 15 rendszerszintű hibát azonosított a minisztérium pályázati rendszerében, melyek közül 13 súlyos. Az NKÚ szerint akkor számos intézkedés hozott a tárca akkori vezetése. A jelenleg vitatott pályázatokkal kapcsolatban 2016 novemberében levélben fordultak Robert Fico kormányfőhöz, melyben a Karol Mitrík vezette hivatal arra figyelmeztetett, hogy „a pályázatok tárgyszerű és szakmai elbírálása kulcsfontosságú abban a folyamatban, melynek szavatolni kellene az uniós források gazdaságos és hatékony felhasználását”.
Sajtóhisztéria
Ennek ellenére Peter Plavčan szerint az uniós pályázati botrány az uborkaszezon és a sajtóhisztéria miatt robbant ki. A miniszter nem adott magyarázatot a pályázatok botrányos kiértékelésére, és nem lát problémát abban sem, hogy több millió eurót nyertek olyan alkalmazottak nélküli postafiókcégek, melyek korábban egyáltalán nem foglalkoztak kutatással és tudománnyal. Plavčan a tárca munkatársaival azt állította, a korábbi pályázatok során is volt példa arra, hogy egy-egy egyedi ötlettel ilyen cég pályázott, és azt sikeresen véghez is vitte. Ennek ellenére négy intézkedést jelentett be, melyekkel megtisztítanák a tárca pályázati rendszerét.
Újabb intézkedések
A rektorok nyolc rendszerszintű javaslattal álltak elő az uniós alapok merítésével kapcsolatban, ám egyelőre a Plavčan által felsorolt négy intézkedésben állapodtak meg. Robert Redhammer, a pozsonyi Műszaki Egyetem rektora szerint a többi követelésről még egyeztetni kell. „Egyebek mellett azt szeretnénk, hogy a tárca rövid időn belül foganatosítson olyan intézkedéseket, melyeknek köszönhetően a pályázatokat rövidebb idő alatt, átlátható módon és szakemberek bevonásával értékeljék ki. Miniszteri szintű rendszeres egyeztetést követelünk, illetve, hogy a 2,2milliárd euró 40%-át Szlovákia a tudományos kutatási projektekre fordítsa, ahogyan erről három éve megállapodtunk” – mondta Redhammer, aki fontosnak tartja, hogy a gazdasági minisztériumnál futó, az innovációra vonatkozó projekteket megnyissák az egyetemek, a középiskolák és az akadémia előtt. „Ez létfontosságú az iskolák számára, hogy képben legyünk, mire van igény, hogy fel tudjuk készíteni a diákokat. Jelenleg ebben nem vehetünk részt” – magyarázta a rektor. Redhammer pozitívan értékeli a tárca intézkedéseit, és készek együttműködni, még annak árán is, hogy esetleg elveszíthetik ezeket a forrásokat.
Pellegrini közbeléphet
Az uniós alapok merítéséért felelős Peter Pellegrini (Smer) nem zárta ki, hogy ha az ellenőrzés túl sokáig tart, Szlovákia már év végén elveszítheti az uniós forrásokat. Pellegrini szerint éjjel-nappal dolgozniuk kell azoknak, akik a felhívás törlésén, illetve az új felhívás kiírásán fognak dolgozni, mert minden egyes nappal kitolódik az Európai Bizottság elbírálásának időpontja. „Ezzel pedig veszélyeztetjük a 2017- es évre vonatkozó kifizetéseket” – mondta Pellegrini, aki szerint Plavčan nem háríthatja a felelősséget elődeire, mert már másfél éve ő irányítja a tárcát, tehát őt terheli a felelősség.
KIDERÜLT, KI KAPOTT PÉNZT PLAVČANTÓL
Az ellenzék szerint Plavčan nem oszlatta el a pályázatok körüli kétségeket és azt sem árulta el, hogyan akarja az SNS orvosolni a kialakult helyzetet. „Nem árulta el, mit fog tenni azért, hogy a 600 millió eurót értelmesen használjuk fel, hogy valóban segítsük a hazai kutatást, és hogy az összeget ne kelljen visszaadnunk az uniónak. Nem cáfolta, hogy az értékelő közt van néhány, az SNS által jelölt, magas beosztású minisztériumi hivatalnok is” – mondta Veronika Remišová (OĽaNO). Szerinte Plavčan állítása, mely szerint egyetlen eurót sem fizettek ki a sikeres pályázóknak, nem állja meg a helyét. „Mintegy 50 szerződést már aláírtak, Plavčan úr pedig jól tudja, hogy ezeket a pénzeket a tárcának ki kell fizetnie” – mondta Remišová. Az OĽaNO képviselője szerint annak sincs értelme, hogy nyilvánosan bemutassák a sikeres projekteket, mert a laikusok úgysem tudják felmérni, hogy az adott projekt hasznos-e vagy pusztán pénzlenyúlás.
Az ellenzék szerint itt az ideje a válságkezelésnek, és Peter Pellegrininek át kellene vennie a vitatott pályázatok irányítását. Az SaS és az OĽaNO is az SNS-t, illetve Peter Plavčant tartja felelősnek a történtekért.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.