Passzív kisebbségi akcióterv készül

Pozsony |

<p>A kisebbségek képviselőivel, civil szervezetekkel és kormányzati tisztviselőkkel tárgyaltak tegnap a kormányhivatalban a kabinet által februárban elfogadott emberi jogi stratégia kisebbségi akciótervéről.</p>

Az emberi jogi stratégia különféle akciótervek kidolgozásával számol, amelyek az egyes emberi jogi és kisebbségi területeket fednék le. Ezek egyike a kisebbségi akcióterv, amelynek előkészítésében egy öttagú kisebbségi munkacsoport is részt vesz. Ebbe a munkacsoportba a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalával folytatott konzultáció alapján a kormányhivatal három személyt nevezett ki a magyar kisebbség képviseletében, Hodossy Katalint, Horony Ákost és Tamás Erzsébetet. Tokár Géza, a Kerekasztal szóvivője a hétfői workshop kapcsán lapunknak elmondta, a kormányhivatal a minisztériumokkal való egyeztetés után szinte teljesen átdolgozta a kisebbségi munkacsoport javaslatát, és egy saját, konkrétumoktól mentes verzióval állt elő. „A minisztériumok képviselői a workshopon jelezték, még ezt a felhígított verziót is szűkíteni szeretnék” – magyarázta a Kerekasztal szóvivője. A februárban elfogadott emberi jogi stratégia akkor nyerné el valódi értelmét, ha konkrét akciótervek által valósulhatna meg, fejtette ki lapunknak Petőcz Kálmán, a kormány emberi jogi, nemzeti kisebbségi és nemi egyenlőségi tanácsának alelnöke. „Az eddig előkészített javaslatok azt mutatják, továbbra sincs meg a politikai akarat, hogy az emberi jogi kérdésekre valós megoldások szülessenek. Ez nemcsak a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatban mondható el, hanem a további tabutémáknak nevezhető ügyekben is, mint amilyen a melegjogi kérdés vagy a jogállamiság problémája” – mondta Petőcz.A mostani egyeztetést követően várhatóan decemberben újra tárgyalóasztalhoz ülnek a kormány és a kisebbségek képviselői, hogy folytassák az akcióterv kidolgozását. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?