Matovič szirénhangjai

A PS/Spolu magyar platformként dobta be a csaliját, Tomáš Druckernek is feltehetően hasonló elgondolásai vannak a hozzá csatlakozó Cséfalvay Katalinnal. Igor Matovič e vokshalászok közül a legrégebben és legkitartóbban csábítja politikai nászra az MKP-t. Legutóbb Grendel Gábor is bizonygatta, hogy az OľaNO koalíciós ajánlata komoly, és korrekt tárgyalásokat ígért. Nyilván sokan kételkedve fogadták ezt az ajánlatot, azonnal felvillant előttük a pártelnök Matovič csaknem egy évtizedes, elképesztő vargabetűkkel, botrányokkal és szószegésekkel terhelt közéleti pályája. Felsorolni is hosszú lenne, hány politikussal került konfliktusba. Beszédes tény az is, amikor évekkel ezelőtt ő is ugyanúgy szavazott, mint a Smer frakciója, és bizony teljes mellszélességgel támogatta Robert Fico egy-értelműen magyarellenes – bár másokat is sújtó – indítványát, a szlovák állampolgársági törvény szigorítását. Nem sokkal később megtorpedózta a Híd kezdeményezését, amellyel a Radičová-kormány e jogszabály káros hatását igyekezett tompítani. Mégis, nem kevesen amolyan szókimondó, gátlástalan politikai fenegyereknek tartották, akinek politikuspukkasztó magánszámain, néha a jó ízlés határait súroló ötletein legalább szórakozni lehet. És olykor azért igazságtartalmat is találtak ezekben a megnyilvánulásaiban.

Így történhetett, hogy miután néhány társával kiebrudalták őt az SaS frakciójából, pártot alapított, amelynek listáján 2012-ben az utolsó helyen indult. Aztán 150 ezer támogató karikával mindenkit megelőzött. Akkortájt sokan hittek neki, majd fokozatosan rádöbbentek, mekkorát tévedtek. Főleg kiszámíthatatlansága és diktatórikus módszerei miatt.
Szintén hosszú a pártját elhagyók névsora, amelyen ott szerepel például Veronika Remišová is. Matovič azonban amolyan elszabadult hajóágyúként csörtet tovább. Vasárnap a Bonaparte lakópark előtt tartott sajtótájékoztatóján öt pontban foglalta össze, hogy szerinte miként lehet legyőzni a jelenlegi kormánykoalíciót és a maffiaállamot. Produkciójának viszont alighanem mindössze Ficóék tapsoltak, mert a szónok valójában az amúgy is nyögvenyelősen alakulgató három-négypárti ellenzéki összefogás konzervatív és liberális szárnya közé igyekezett éket verni. Egyszersmind meggyőzni a választópolgárokat és potenciális partnereit arról, hogy nélküle nem lehet kipenderíteni a hatalomból a jelenlegi nagyurakat. Helyet követel magának, ám az ellenzéki sorokban sok a kétely és bizalmatlanság vele kapcsolatban, mert eddigi politikusi bizonyítványa lebeg előttük. Ha igyekszünk célt, netán vezérlő elvet kibogozni a pártelnök kacskaringóinak szövevényében, akkor egyetlen válasz körvonalazódik: azért hadakozik, mert semmiképpen sem akar kiszorulni a parlamentből, jelentéktelen bohóccá süllyedni.

Ezért ácsingózik legalább 100 ezer hazai magyar voksra, egyébként pedig némi zsarolás is kihámozható az ajánlatából, hiszen kilátásba helyezte, hogy ha nem jön össze az általa remélt koalíció az MKP-val, akkor is felvesz 20–30 magyart a listájára, meg romákat és ruszinokat is.

Ezzel nyilván Bugár Bélának is akart egy fricskát adni, hiszen a Hídban eddig is ott voltak a fentebb említett kisebbségi képviselők.
Politikában ugyebár soha ne mondd, hogy soha, ezért talán mégis érdemes szóba állni Matovičcsal. Szembesíteni őt az MKP programjával, beleértve az autonómiával – pardon, önkormányzatisággal – kapcsolatos törekvéseket is. Válasza mindent elárul majd igazi indítékáról.