Paška folytatná a koalíciós együttműködést

Pozsony |

<p>Pavol Paška (Smer-SD) szeretné, ha a kormánypártok a megbízatási időszak végéig együttműködnének, mert valószínűleg a választókkal szembeni nagy hazárdjáték lenne, ha a nyári parlamenti választásokig hátralévő időben egymást támadnák. A házelnök erről a TASR hírügynökségnek adott interjújában nyilatkozott.</p>

Úgy véli, a törvényhozás az elmúlt három évben megfelelően működött, sok - főként szociális - jogszabályt alkotott vagy változtatott meg, elnyerve ezzel az emberek bizalmát. Áttekinthető működéséhez nagyban hozzájárult, hogy 2006 óta kevesebb képviselő távozott az egyes frakciókból, mint az azt megelőző időszakban.

Paška szerint a szlovák és magyar parlament közti viszony már csak azután kaphat új dimenziót, amikor mindkét országban megtartották a választásokat.
A parlament elnöke sajnálja, hogy idén csak 15 millió eurót fordíthatnak a pozsonyi vár felújítására, de reméli, sikerül renoválni a várudvart, valamint a Szlovák Nemzeti Múzeumot és a galériát szolgáló helyiségeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?